11. - 12. Fejezet

Tizenegy

Fordította: Suzy

– Delia.

Rázkódás.

– Deeeeeelia!

Rázkódás.

– DELIA!

Megugrom, ahogy a figyelmeztetés végigzeng rajtam. – FÖLDRENGÉS!

Féktelen kacagás tölti be a teret, és én felmérve a terepet rájövök, hogy Zach kocsijában vagyok.

Francba. Biztos elaludtam.

– Horkoltam? – kérdezem.

Csak egy nevetés a válasz.

– Fenébe. Ez nagyon nem első randis dolog.

– Miért nem mondtad, hogy ma csak szunyókáltál? Vagy, hogy tegnap késő éjjelig dolgoztál? Elnapolhattuk volna.

Vállat vonok. – Izgultam, hogy találkozunk.

– Annyira izgultál, hogy elaludtál, ugye?

– Ó, hallgass! – pillantok ki az ablakon. – Hát, ez vagyok én.

– Maradj! Kinyitom neked az ajtót.

– Micsoda úriember.

Ahogy kiszáll a kocsiból, ellenőrzöm magam a napellenző tükrében, hogy biztosan nem nézek-e ki teljesen szarul a bealvásom után.

– Hölgyem – mondja, kinyitva az ajtót és a kezét felém nyújtva.

Kisegít, de nem lép hátra.

Be vagyok szorulva közé és a csini kocsija közé, és ebben a pillanatban nem is tudok elképzelni jobb helyet.

Zach lemosolyog rám, és a vigyora majdnem ragadozószerű. – Jól érezted magad az első randevún, Delia?

– Nem volt szörnyű.

– Elfogadom ezt. És már bele is egyeztél egy második randiba velem. Már nem vonhatod vissza.

– Nem, azt hiszem, nem.

Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy ha egy centit mozdulnék, akkor hozzádörgölőznék. Hozzá akartam dörgölőzni.

Teszek egy lépést előre, és nem hátrál. Valójában Zach körém fonja a karjait és hátratol minket, amíg hozzá nem nyomódom a kocsijához, az egyik karja a csípőmön, a másik a tarkómon. Az érintése egyszerre gyengéd és erős.

A zöld szemei belém fúródnak, és én nem tudom levenni róla a tekintetem. Ez annyira… forró volt. A fejem szédül, és úgy érezem, hogy a testem csak pár centire van a lobogó tűztől.

A hűvös esti levegő ellenére izzadok és tudom, hogy Zach is érzi.

A szája csücske mosolyra húzódik, és az a kibaszott gödröcske megint előbukkan.

– Meg foglak csókolni most, Delia.

És aztán a szája az enyémen.

Ez a csók minden, ami az életemből hiányzott.

Az a tűzijáték, ami ezelőtt még soha nem volt?

Abban a pillanatban felrobban az éjszakai égbolton, ahogy Zach az ajkát az enyémhez érinti.

Először gyengéd, de a lágy csókunk erőteljessé válik, és úgy kapaszkodunk egymásba, mintha többé nem érinthetnénk egymást. A kezeit addig csúsztatja, amíg meg nem fogja az arcom. Hozzá simulok, bele a csókunkba, bele… akármi franc is ez.

A nyelvünk egy olyan zenére folytatják a táncukat, amit csak ők ismernek, és még számolni sem tudtam a perceket, amíg csak elmerülve egymásba maradunk.

Valahol útközben a csókunk édesebbé válik. Végül elválnak egymástól az ajkaink és nagy levegőt veszünk.

Zach az enyémen pihenteti a fejét, én gyengéden a mellkasára fektetem az egyik tenyeremet, majd meghalok, hogy tudjam, az ő szíve is olyan vadul ver-e, mint az enyém.

– Honnan jöttél?

– Közép-nyugatról.

– Hm?

– Azt kérdezted, honnan jöttem. Közép-nyugatról.

Felnevet, és érzem a morajlást a mellkasában. – Költői kérdés volt, Delia.

– Ó.

Érezem, hogy megrázza a fejét. – Mit csináljak veled? – Megcsókolja a homlokomat. – Egyébként ez egy újabb költői kérdés.

– Szomorú. Volt erre egy igazán jó válaszom.

A szemembe néz és kíváncsian megdönti a fejét, a szemei huncutul csillognak. – Igen? És mi lenne az?

Kacsintok. – Szerintem, sosem fogod megtudni.

– Ugratsz.

– Hiba – suttogom, mielőtt az ajkára tapasztom a sajátomat.

Ezúttal egy apró csók, és mielőtt észbe kapok, Zach már felkísér a lépcsőkön a lakás bejáratáig.

Az ajtónak támaszkodva Zach felé fordulok.

– Tudod, tényleg ideges voltam, hogy találkozunk. Teljesen idegenek voltunk, és aztán összekapcsolódtunk fura üzenetváltásokon keresztül. Nagyon beléd zúgtam és kialakítottam egy képet rólad a fejemben. Nagyon féltem, hogy nem leszel ennek megfelelő, a vicceket, amiket írtam neked, nem fogod érteni a való életben.

Zach feszülten figyel, és rájövök, hogy az összes titkomat kikotyogom, szóáradatot zúdítva szegény srácra.

És egyáltalán nem bántam.

– De te, mi… ez volt minden, amit reméltem, hogy lesz – még mindig csak néz engem, a szemei vidámsággal voltak teli és egy ferde mosoly terjedt szét az arcán. – Szóval, hű, kösz… mindent.

A mosolya kiszélesedik, ahogy közelebb lép hozzám, lágyan megcsókolja a számat.

– Köszönöm, Delia! Hogy nem vagy teljesen béna. Hogy nevetsz a szörnyű vicceimen. Hogy elalszol rajtam. Hogy az vagy… nos, minden, amit akartam, hogy légy.

Elpirulok és Zach felé nyújtózom egy újabb csókért.

Az ajkaink összezárulnak, és mi zuhanunk.

Puffanás.

A padlóhoz csapódunk, és zihálok, ahogy Zach teljes súlyával rám esik.

– Oké, ti ketten kurvára cukik vagytok. Akarjátok, hogy elmenjek, hogy tudjatok dugni?

– Aú! Mi a franc, Zoe? – meglököm Zach nehéz testét. – Szállj le rólam, nem kapok levegőt!

Felnyomja magát addig, amíg felettem lebeg. – Te most lekövéreztél?

– Mi? Nem! Ugyanazt a Kool-Aid-et ittad, mint az a szörnyeteg, ott – mutattam Zoéra–, aki úgy döntött, vicces lesz, ha kinyitja az ajtót és én a seggemre esem?

Zach dühösnek tetteti magát. – A Kool-Aid az ördög itala. Szigorúan csak Tang volt a házamban.

– Annyira 90-es évek vagy – siránkozom, eltolva őt.

Zach vihog, és addig mozog, míg mellém nem ül. Feltolom magam, villámokat szórva Zach és Zoe felé.

– Azt kell mondanom, hogy úgy hangzotok, mint valami nyálas tini műsor. Zoe és Zach, A Seggfej Óra.

Azok ketten összeöklöznek, és felsóhajtok.

– Ne legyél féltékeny, D. Mi csak menőbbek vagyunk nálad.

– Menő a seggem.

– Egyébként hogy van? A segged.

– A segge nagyszerű – vág közbe Zach.

Zoe felnevet. – Ó, ezt kedvelem. Tartsuk meg!

– Nem tartunk meg senkit, különösen őt nem.

– Hazug. Már beleegyeztél a második randiba.

– Majd meglátjuk – morgom.

– Máris egy második randi? Te cafka!

– Tűnj el, Zoe!

– Rendben. Ti ketten visszatérhettek a smároláshoz, vagy bármi máshoz. Zach, nagyszerű volt találkozni veled. Delia, a szobámban leszek és várom a beszámolódat az estéről. Majd meghalok, hogy megtudjam, remekül csókol-e.

– Úgy – válaszolja Zach.

Elpirulok.

Zoe megveregeti Zach vállát. – Azt látom.

– Zoe!

Ártatlanul feltartja a kezeit és elindul a folyosón. – Megyek, megyek!

Amint becsukódik a hálószobája ajtaja, Zach-hez fordulok.

– Nem hiszem, hogy lehetséges lenne bocsánatot kérnem miatta.

Zach vállat von. – Nem számít. Robbie-ra emlékeztet. Ezek ketten jól ellennének együtt.

Néhány percig csendben ülünk, mielőtt végre felkelünk a padlóról.

– Mielőtt Zoe durván megzavart minket azon voltam, hogy megkérdezzem, be akarsz-e jönni.

– Delia, elaludtál a kocsimban. Pihenned kell!

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. – Annyira reméltem, hogy ezt mondod. Csak udvarias próbáltam lenni. Kimerült vagyok és most már a seggem is fáj.

Felhúzza a szemöldökét. – Sose hagyod abba a szórakoztatást.

– Csak egészen furcsát mondtál, és azt hiszem, megpróbálsz hülyét csinálni belőlem. Szóval, most tűnés!

Egy szempillantás alatt szeli át a köztünk lévő rövid távolságot, felvéve ugyanazt a pózt, ahogy egymást karoltuk odakint olyan sokáig. Az egyik kezével a csípőmön és a másikkal az arcomon, Zach gyengéden egy csókot nyom az ajkaimra.

– Jó éjszakát, Delia! – suttogja, az ajkai az enyémet súrolják.

– Jó éjszakát, Zach!

Eltűnik az ajtó mögött, otthagyva engem állva és többet akarva.

Több csókot.

Több érintést.

Többet belőle.

Én: Elfelejtettem neked odaadni a pénisztartódat.

Zach: Miért nem alszol?

Zach: Meg majd megkapom később – a második randinkon. ;-)

Én: Hát tudatnom kellett Zoéval, hogy remekül csókolsz-e vagy sem.

Zach: És?

Én: Tűrhető voltál.

Én: Omg. Még csak nem is tudom megjátszani magam.

Zach: Olyan jó, hm?

Én: Mondjuk azt, hogy nem Zoe az egyetlen oka annak, hogy nem alszom.

Zach: Nocsak, Delia, azt mondod nekem, hogy feltüzeltelek korábban és most azért nem tudsz aludni, mert te, ha mondhatom ezt, KANOS vagy?

Én: ZACHARY HASTINGS! Te NEM beszélhetsz így az emberekkel!

Én: De… igen.

Én: És a seggem is fáj.

Zach: MERT KANOS VAGY? Mit tettél bele?

Zach: Ó, várj, úgy érted, az eséstől. Sajnálom.

Én: Nem félek visszavonni az igent a második randira. *toppantás*

Zach: Már megint csak kamuzol. Megint meg akarsz csókolni, így nagyon sajnálnád, ha ezt tennéd.

Én: MORGÁS MORGÁS

Zach: Istenem, Delia, menj az ÁGYBA!

Én: Jó, jó. Rendben.

Én: De Zach?

Zach: Igen?

Én: Tényleg alig várom, hogy megint megcsókoljalak.

Zach: Tudom. ;-)

Én: Pillanat. Elrontott. Jó éjt!

Zach: LOLOLOLOLOL

– Hazudtam Zach-nek.

Zoe megfordult a kávéskannával a kezében, az isteni finomság megloccsant benne. – Mi! – olyan hangosan rikoltott, hogy eltakartam a fülem.

– Fogd be!

– Te fogd be, te hazug! Mi a fenéről hazudtál, Delia?

– Háááát…

– Tudod, hogy utálom, amikor ezt csinálod. Ki vele! – szakított félbe.

– Grr. Rendben. Szóval emlékszel, hogy tegnap este előjöttél azzal a „gyere a szobámba és meséld el a pikáns részleteket” dologgal és aztán én bementem a szobádba és te olyan mélyen aludtál, így megpróbáltalak felébreszteni, de úgy aludtál, mint egy halott.

– Nem tudom, hogy próbáltál felébreszteni, de folytasd, kérlek.

– Nos, olyan egy órával később, hogy Zach elment, írtam neki valamit, és amikor rákérdezett, „Miért vagy még ébren?”, azt mondtam, hogy veled beszélgetek.

– Mhmm, és akkor.

– Nem beszélgettem veled, Zoe.

– Ezt tudom.

– Nem tudtam aludni. Túlságosan… feszült voltam, ha tudod, mire gondolok.

– Azt hiszem, igen.

– Feszült voltam. Ki kellett… eresztenem egy kis gőzt, ha érted.

– Hmm… – leteszi a kávéskannát és összefonja a karjait a mellkasa előtt. – Sokkal konkrétabbnak kell lenned.

– Nekem… ugh. Lazítanom kellett.

– Még mindig nem tudlak követni – hallom. Pont ekkor, meghallom a szarkazmust, a buzdítást. Játszik velem.

Összehúztam a szemeimet. – Kimondatod velem, ugye?

Vállat von. – Ha elég nagy vagy ahhoz, hogy csináld, akkor elég nagy vagy ahhoz is, hogy kimondd.

– Rendben – a kezeimbe temetem az arcomat. – Magamhoz nyúltam.

– Mi volt ez? Hangosabban, kérlek!

– MASZTURBÁLTAM.

Erőteljes kopogás hallatszódik a falon, a szomszéd lakásból jött. – JÓ NEKED, CSAJSZI.

Zoe és én egymásra nézünk és nevetésben törünk ki.

– Ki a fene volt ez?

– Fogalmam sincs. Azt sem tudtam, hogy valaki beköltözött.

– Hát, nagyszerű. Hála neked, már tudják, hogy elszórakoztattam magam.

– Ó, kérlek – legyint a kezével Zoe. – Mindannyian csináljuk. Basszus, tegnap este pont azelőtt csináltam, hogy hazaértél.

Felhördülök. – Kérlek, ne mondd el nekem a maszturbációs beosztásodat, Zoe! Nem akarom hallani!

– Fogadok veled ötven dolcsiba, hogy múlt éjjel Zach is elszórakoztatta magát.

– Nem kérdezem meg tőle.

Kihívóan felhúzta a szemöldökét. – Húsz dolcsi és egy hónapig én mosogatok.

Basszus. Ez egy jó üzlet.

De képtelen vagyok megkérdezni, hogy kényeztette-e a farkát tegnap éjjel. Ez túl sok.

– Nem. Nincs üzlet.

– Nem mered!

– Mi?

– Azt mondtam… – átszeli az apró konyhát és a pultra tenyerel, közel hajolva hozzám. – Nem. Mered.

Ádáz tekintetemmel szinte felnyársaltam őt.

– Rendben. Figyelj!

Én: A tét $20 és Zoe mosogat egy hónapig, szóval kérlek, bocsásd meg a kérdést, amit fel kell tennem neked.

Zach: Nem fogok hazudni, kicsit megijedtem.

Én: Ne ijedj meg! Válaszolj őszintén!

Zach: Oké…

Én: Kiverted tegnap este a randink után?

Zach: Szent szar! Ez a LEGUTOLSÓ dolog, amire gondoltam, hogy megkérdezed. Tökös vagy, asszony.

Én: Ez nem válasz a kérdésemre.

Zach: Felhasználod a válaszomat ellenem?

Én: Nem.

Zach: Megígéred?

Én: Természetesen.

Zach: Akkor… igen, megtettem.

Én: HAHAHAHA

Én: Farok-fogdosó.

Zach: Miért? Miért kínzol engem ezzel?

Én: Rendben. Nem fogom felhasználni ellened… sokáig.

Zach: Tele vagy könyörülettel.

Én: Most elpirultál?

Zach: Na. Férfi vagyok. *mellkas verés* A férfiak büszkék arra, hogy fogdossák a farkukat.

Én: Ne legyél AZ a srác, Zach! A seggfej-tesó.

Zach: Már nem vonhatom vissza.

Én: Nem tudod, ugye… farok-fogdosó.

Zach: Elmegyek dolgozni és úgy teszek, mintha nem léteznél.

Zach: Egyébként, mikor lesz a következő randink? Ma este?

Én: Lány vagyok, kapkodva összehozni egy randit az utolsó percben nem működik. Mit szólsz a holnaphoz?

Zach: Pasi vagyok. Nem kérhetsz arra, hogy randizzak veled vasárnap a foci szezonban.

Én: Szereted a focit?

Zach: Hát nézem, amikor az van, de sokkal jobban kedvelem a hokit. Talán, mert játszottam fiatalabb koromban.

Én: Már megint próbálsz feltüzelni?

Zach: Attól függ… működik? ;-)

– Ennek a bárminek a bemutatójától felfordul a gyomrom. Megyek, mielőtt többnek lennék a szemtanúja.

Elszakítom a tekintetemet a telefonomról és látom, hogy Zoe kifelé hátrál a konyhából.

– Várj! Gyere vissza! Magához nyúlt.

– Nem érdekel. A fogadás lefújva – kiabálja meggyorsítva a lépteit.

– Te kis… – felugrom a székemről és utánamegyek csak azért, hogy becsapja az orrom előtt a hálószobája ajtaját, amint a nevetés hangosan kirobban belőle.

Tizenkettő

Fordította: Suzy

Pusztán a rossz szerencsének és annak köszönhetően, hogy képtelenek voltunk szinkronba hozni a napirendünket, másfél hét telt el az első randim óta Zach-kel. Az üzengetéseink nem csökkentek, de teljesen letört, hogy nem láttuk egymást újból.

Én: Vallomás… nagyon szeretnélek újra látni.

Zach: TÖLTSD LE A MELLÉKLETET

Én: Ó DÖGÖSSÉG! Még nem láttalak szemüveg nélkül. *legyezem magam*

Zach: Ez benne lesz a fantáziádban, ugye?

Én: Hát, van egy kiskecske a képen, szóval nem. Furcsa lenne.

Zach: Ó, igen. Kitűnő meglátás.

Zach: Mi van a napirendedben ma estére?

Én: Tanulás. Könyvek vannak szétszórva mindenütt a szobámban. Fáradt vagyok és unott és éhes és csak nem akarok ebben a hülye lakásban lenni és tanulni.

Én: Bocsi, nem akarok panaszkodni. Morcossá válok az emberi kommunikáció hiányától.

Leteszem a telefonomat és visszatérek az előttem lévő nyitott közgazdaságtan könyvhöz.

Eléggé elvesztem a halandzsában, így a bejárati ajtón felhangzó hangos kopogás a szart is kiijeszti belőlem.

Megnézem az időt a telefonomon, meglepődve látom, hogy eltelt majdnem másfél óra. Arra is ráébredek, hogy már délután öt óra van és én reggel hét óta semmit sem ettem.

Végszóra a gyomrom is hangosan korogni kezd.

– Francba.

Az újabb kopogás a bejárati ajtón gyors mozgásra késztet, hogy reagáljak rá.

Kilesve a kukucskálón, örömömben felsikítok.

– Téged a Jóisten küldött! – mondom neki, ahogy kinyitom az ajtót és megragadom a kajás zacskót, amit fog. – Most megcsókolnálak, de tényleg kurvára éhes vagyok, és ennem kell, mielőtt „éhesmérgessé”, azaz ingerlékennyé válok az éhség miatt. És mi nem akarjuk azt látni.

A kanapéhoz sietek és kibontom a zacskót, frissen sült krumplit és csirkefalatkákat találok benne.

– Ó, Istenem. Ez csodálatos – nyögöm harapás közben.

Egy újabb falatkát falok fel, mielőtt felnézek az ajtóra, ami még mindig tárva-nyitva van, és Zach ott áll egy hatalmas vigyorral az arcán.

– Fenébe. Én vagyok a legrosszabb vendéglátó, bár meglepett vendéglátó – pillantok rá, mielőtt leteszem a kajás zacskót és keresztülvágok a nappalin, hogy illően köszöntsem.

– Szia – mondom.

– Szia – a sarkain hintázik. – Meg vagyok lepve, hogy ilyen messzire eljöttél a kajádtól.

– Köszönöm, úgy értem, a kaját. Igazán nagyra értékelem.

– Szívesen, Delia. Megtennél nekem egy szívességet?

– Persze.

– Megfognád ezt nekem, amíg behozok néhány dolgot a kocsimból?

Egy pórázt ad át, és elsőre nem értem.

Aztán leesik, kinek van szüksége pórázra.

– Elhoztad Marshmallow-t! – letérdelek és kilesek az ajtón.

Mindent megteszek, hogy ne sikítsak, és ne ijesszem meg az édes kiskecskét, amikor meglátom. Óvatosan kinyújtom a kezem, próbálom közelebb csalogatni magamhoz.

Tesz néhány tétova lépést, aztán végül közelebb totyog, az álla hegyét a kinyújtott kezembe téve. A fejét mélyebbre nyomja a tenyerembe és könnyek borítják el a szemeimet. Bőgőmasinának érzem magam, de annyira átkozottul kedves.

Felnyalábolom és felállok, szorosan a mellkasomhoz szorítva.

– Megfogtad?

Bólintok. – És sosem fogom elengedni.

– Megyek és behozom a ketrecét és a játékait. Azonnal itt vagyok.

– Mi a fene történt?

– Ez a kecske maga az ördög! – a vétkes teremtményre mutatok, dühös tekintettel nézem Zach meglepett arcát. – Két másodpercre engedtem el, két másodpercre. Barbecue szószt akartam a falatkáimra, így letettem, kisétáltam a konyhába, elvettem a szószt és erre jöttem vissza!

– Hogy ette meg a párnát ilyen gyorsan?

– Nem tudom! – tehetetlenül hadonászom a karjaimmal. – Úgy értem, talán több mint két másodpercre fordítottam neki hátat, mert feltettem főni egy kávét, de eskü, nem volt több két percnél.

Zach nevet és én kényszert érezek, hogy megüssem.

– Te most komolyan kinevetsz engem? Te vagy a legrosszabb.

– A legjobb, és csak azért nevetek, mert imádnivaló vagy, amikor felidegesíted magad. Szó szerint a hajadat tépted? Katasztrofális.

Beljebb lép a lakásba, leteszi Marshmallow ketrecét és óvatosan letesz egy kávéval teli italhordozót az asztalra.

Mosolyogva kinyújtja a kezét és kiseper néhány hajtincset az arcomból. – Veszek neked egy új kanapét.

– Nem kell.

– De igen. Ne vitatkozz! Figyelmeztetnem kellett volna téged, hogy ne hagyd őt egyedül.

– Zach.

– Delia.

Aztán megcsókol és hagyom neki.

Bele akarok zuhanni az érintésébe, meg akarom engedni magamnak, hogy a bűvkörébe vonjon.

De van egy cuki kiskecske, aki pillanatnyilag a lakásomban szaladgál, és nekem erre kell figyelnem, mielőtt mindent felfal egy szempillantás alatt.

Eltolva magamtól, felsóhajtok. – Nem akarom abbahagyni a csókolózást, de azt sem akarom, hogy újra kelljen bútoroznod az egész lakásomat.

– Ó, a francba – gyorsan elkapja Marshmallow-t és beteszi a ketrecébe, mielőtt még nagyobb kárt csinál. – Pihenj, kis haver. Tudom, hogy kifárasztott az utazás.

A kávéra mutatok. – Nekem?

– Igen. A kedvencedet vettem.

– Te túl jó vagy nekem.

Megragadom a kávét és belekortyolok, mielőtt újra a kajához nyúlok. Ezúttal elég türelmes vagyok ahhoz, hogy kipakoljam a zacskót és szétrakjam a két adag falatkát és krumplit.

– Még egyszer köszönöm. Fogalmad sincs, mekkora szükségem volt most erre.

– Nem probléma. Emellett, nagyon hiányoztál.

– Tényleg?

Ellop egy krumplit a dobozomból. – Igen.

A lábujjaim bizseregnek a vallomásától. Imádom, ahogy különlegesnek érzem magam egy ilyen egyszerű kijelentésétől.

Néhány percig csendben eszünk, nézzük, ahogy Marshmallow az elalvás ellen küzd.

– Nem hiszem el, hogy elhoztad.

– Látni akartad.

– Annyira cuki, sokkal cukibb élőben, mint a fotókon – lököm meg a vállát a vállammal. – Te is.

– Te sem vagy utolsó – befejezi az utolsó falatkáját, megrágja és lenyeli. – Szóval, mit tanulsz?

Fújtatok és hátradobom magam a kanapén, fokozva a drámaiságot.

– Közgazdaságtant. Az a szar nem vicces. A felét sem értem.

– Én igen.

– De te nem.

Rám bámul. – Hahó, volt egy saját cégem és sokkal többért adtam el, mint amennyit ért. Tudok segíteni a közgázban – feláll, felém nyújtja a kezét. – Gyerünk, munkára fel!

Egy nagy sóhajtással engedtem, hogy felhúzzon a kanapéról.

– Mi van Marshyval?

– Ő remekül van. Fura hangot fog adni, amikor felébred, de ki lesz ütve néhány óráig – Zach megrántja a kezem. – Vezess!

Elirányítom a folyosón a szobámba.

Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy eltüntessem a koszos melltartóimat és a szétdobált zoknikat a szekrény és az ágy alá, de szerintem észrevette.

A szemeivel körbepásztázza a kis helyiséget. – Ez nem olyan, amilyet vártam. Olyan…

– Fehér? Tudom, de nem festhetjük ki. Vagyis igen, csak a fehér négy árnyalata közül választhatunk. Szerintem, mióta az a sok fősulis kölyök keresztülvándorol itt, könnyebb azt mondani, hogy nem festhetnek ki, mint vitatkozni emiatt.

– Bölcs meglátás. Kifejezetten tetszik, hogy megpróbáltad feldobni a zöldeskékkel.

– Egy lánynak meg kell tennie, amit meg kell tennie.

Leül a rendetlen ágyamra, a nyitott közgáz könyvet az ölébe veszi. – Ez az, amit tanulsz?

Bólintok és leülök mellé. – Sajnálatosan. Valami ismerős benne neked?

– Ó, igen. Könnyen elmagyarázom neked. Van egy trükköm arra, hogy megjegyezd ennek a sok mindennek a nevét.

Kényelmesen elhelyezkedünk az ágyon hason fekve, a könyv közöttünk megtámasztva.

Órákkal későbbnek tűnik, de amit Zach elmagyaráz, az végül kezd a helyére kerülni. Már megoldottam két példát a könyvből, és egyet, amit Zach csinált.

A segítségével úgy hiszem, remekelni fogok a jövőbeni teszteken.

– Egyébként mire fel ez a tanulás? – kérdezi a kávészünet alatt.

– A professzorunk élvezi a röpdogákat, és van egy olyan érzésem, hogy a jövő héten lesz egy, mert kijelölt egy csomó olvasnivalót, amitől mindenki felmordult. Azt is hallottam, hogy Hálaadás környékén szeret egy csomó tesztet csináltatni, és mivel az már nemsokára itt van, úgy gondoltam, hogy még előtte jól kell szerepelnem ezeken a dogákon.

– Tudtam, hogy valamiért megtartalak. Te egy okos cukorfalat vagy.

– Haver, az édesség most túl finomnak hangzik.

– Kaja-kurva – ugratott.

– Bevallom – ásítok. – Elfáradtam a tanulásban. Csináljunk valami mást!

– Párnacsatázhatnánk meztelenül.

– Valami kevésbé perverzet.

– Nézhetnénk Hemlock Grove-ot, tudod, mivel megszakadt, mert kiakadtál tőle.

– Tényleg azt a szart akarod nézni? Hátborzongató.

– Nagyon hátborzongató és nagyon jó.

Bólintok. – Nagyon jó.

Összecsapom a tenyeremet és legurulok az ágyamról villámgyorsan talpra állva. – Oké, csináljuk! Hozom a pattogatott kukoricát….

– Kaja-kurva.

-…és te betöltöd a Netflixet és megnézed Marshyt. Kész, mehet!

– Várj, várj, várj! Engedélyezett az összebújás a Netflix maraton alatt?

– Hmm… megengedem.

– Meztelen összebújás? – mondja a szemöldökét mozgatva és felém lépkedve.

Megveregetem a mellkasát.

– Ne kísértsd a szerencsédet, csődör!

 *** 

– Lám, lám, lám. Mi van itt nekünk?

A hirtelen éles fény felébreszt. Aztán a párnám hirtelen elvesztésétől még éberebb leszek.

Zach felugrik a kanapéról, bevetésre készen.

– Basszus, Zoe. Azon voltam, hogy lekaratézom a segged – hallom Zach-et.

Felnyitom a szememet, és meglátom Zoét az ajtóban állni, a kezei a csípőjén, és egy kaján vigyor játszik az ajkain. Zach még mindig áll, megfeszült vállakkal, készen arra, hogy lecsapjon.

– Szép merevedés, Zach.

Visszazuhan a kanapéra és egy párnát húz az ölébe. Lenézve rám, azt mondja. – A barátod a legrosszabb.

– Mondtam neked.

– És pontosan mit is csináltok ti ketten? Hm? – nyaggat minket Zoe.

– Alszunk, amint erről a kínos merevedés árulkodik – válaszolja Zach.

– Egyetértek vele. Biztosan kidőltünk – megnézem a bejárati ajtó mellett lógó órát. – Ó, a fenébe, már három órája alszunk. Tizenegy elmúlt. Nem…

– Annyira sajnálom, hogy félbeszakítalak, de az egy kiskecske? – Zoe ledobja a táskáját a padló közepére és leguggol Marshmallow ketrece elé.

– Ő Marshmallow. Végigpörgetted az üzeneteinket róla.

– Látta az üzeneteinket? – kérdezi Zach.

– Hosszú történet – mondom, legyintve felé és felülök.

– Annyira cuki! Megkaphatom?

– Nem! – Zach-kel egyszerre kiáltunk fel.

– Nem hiszem, hogy meg van engedve itt a háziállat-tartás, de nagyon akarom őt – bedugja az ujjait a ketrecbe, kuncog, ahogy Marshmallow megnyalja őket. – Olyan, mint a legnagyszerűbb dolog a világon.

– Valószínűleg éhes. Meg kell etetnem.

Zach megmozdul a kanapén, de én a karjára teszem a kezem, hogy megállítsam.

– Késő van… – kezdem.

– Tudom. Nem akartam elaludni. Összeszedem Marshmallow-t és hazamegyünk, így tudsz pihenni a holnapi óráid előtt.

El kellene engednem őt… hagynom kéne, hogy összeszedje a cuccait, adni neki egy hosszú csókot és megengedni, hogy kisétáljon az ajtón.

De nem tudom.

– Akarsz maradni éjszakára?

A szemei elkerekednek, és nem vagyok biztos benne, hogy nem olyat kérdeztem-e, amit nem kellett volna.

Alig ismerem a srácot. Igaz, már egy hónapja beszélgetünk, randizunk, és csókolóztunk néhányszor, de nem ismerjük egymást még olyan régóta.

Túl korai még az együttalvás… ugye?

– Furcsa lenne számodra, ha igent mondanék? Majd elalszom a kanapén, nem biztos, hogy eléggé ébren vagyok ahhoz, hogy most hazavezessek.

– Csak olyan furcsa lesz, amilyenné tesszük.

– De mi, mi vagyunk… ami azt jelenti, hogy a dolgok furcsává válhatnak. Úgy értem, a múlt héten megkérdezted, hogy maszturbáltam-e.

– Hmmm… ott a pont. Egyezzünk meg! Nem tesszük furává – kinyújtom a kezem, rá várva.

– Megegyeztünk – belecsap a tenyerembe és magához húz addig, míg majdnem összeér az orrunk.

– Fogadok, hogy más az illatod, amikor alszol. Ez nem furi, ugye?

Zack ajkai megrándulnak. – Egyáltalán nem. Remélem nem bánod, hogy meztelenül alszom.

– Remélem nem bánod, hogy otthonkában alszom.

– Fogadok, hogy pokolian szexi vagy otthonkában.

– Fogadok, hogy a péniszed kisebbnek látszik a szűk farmereden kívül, mint benne.

Ezúttal teli szájjal mosolyog és tudom, hogy én nyertem.

– Fejezzétek be a hülyéskedést, és engedjétek ki ezt a kis angyalt, hogy megetessem és ágyba bújhassak – parancsolja Zoe, megzavarva bármit is csinálunk.

Zach olyan közel húz magához, hogy az ajkai a fülemhez érnek.

– Egyébként be tudom bizonyítani – suttogja, mielőtt eltol. Van valami kifejezés a szemeiben, mintha visszatartaná magát attól, hogy többet mondjon, hogy többet akarjon.

– Én…

– Gyerünk már! – zavar meg Zoe.

Zach feláll, egy utolsó vágyakozó pillantást vetve rám.

A testem lüktet a vágytól. Már az sem igazságos, hogy a csókjaival lángra lobbant, egy egyszerű érintése az őrületbe kerget… de a szavaival is?

Ha Zoe nem lett volna a szobában, nem vesztegetném az időt, hogy visszanyomjam Zach-et a kanapéra, elterpeszkedjek a csípőjén, és addig csókoljam, míg mindketten többért nem égnénk, a robbanás szélén támolyogva. Visszavonulnék a szexi seggével a hálószobámba és elbánnék vele.

– D, nézd! Milyen aranyos!

De Zoe itt van és a hangos, zavaró szája is. A saját bizonytalanságomba ragadok azzal kapcsolatban, hogy fejest ugrunk bármibe is, amerre tartunk, és igen, semmi sem fog történni. Nem fogok levetkőzni és elbánni vele egyhamar.

Felsóhajtok és feltápászkodom a kanapéról, elfoglalom magam azzal, hogy a kicsi ágyneműs szekrényből néhány takarót és párnát veszek elő.

Annyira hülyének érzem magam, hogy megágyazok a kanapén Zach-nek. Miért nem tudok elég bátor lenni és az ágyamba hívni? Miért nem szerzem meg, amit akarok?

Mert korábban elhamarkodtad a dolgot és nézd, hová vezetett.

Ó, igen, ezért.

– Nekem? – kérdezi Zach, miután biztonságba helyezte Marshmallow-t a ketrecében.

– Igen. Még a kedvenc párnámat is neked adtam.

– Hazug.

– Igaz – a fülem mögé simítom a hosszú, barna hajamat és felnézek rá, mielőtt elkapom a tekintetemet. – Szóval…

– Szóval…

– Rendben. Itt hagylak titeket, így egymásra ugorhattok vagy akármire is készültök. Jó éjt, gyerekek! – Zoe felmutatja az ujját felénk, mielőtt elvonul a folyosón.

Egyikünk sem mozdul, amíg meg nem halljuk Zoe ajtajának kattanását.

Aztán volt egy kínos csoszogás, egy merev ölelés, és egy elmotyogott jó éjt.

Mi. A. Fene.

Elindulok a szobám felé, fenemód összezavarodva.

Már majdnem lenyomom a kilincset, amikor megfordít, kezébe fogja az arcomat és az ajkai lecsapnak az enyémre.

A nyelvek összegabalyodnak. A lélegzés ebben a pillanatban másodlagos. Csak az ajkai érintése számított rajtam, a hajamba belegabalyodott ujjai, ahogy a teste hozzápréselődik az enyémhez.

– Hívj be a szobádba, Delia!

Bólintok és kinyitom az ajtót.

Besétál, megragadja a kezem és olyan gyorsan behúz magával, hogy alig tudom bezárni az ajtót. Mire felfogom, már az ágyra húz, és olyan mosollyal lebeg felettem, mintha ő lenne Casanova.

– Csak hogy tisztázzuk, Delia, nem a szex miatt vagyok itt, de szeretnék ma éjjel veled aludni, ha ez oké. Ölelkezhetünk – a gödröcskéje felbukkan. – Meztelenül.

Kuncogok és addig nyomom a mellkasát, amíg le nem gördül rólam és az ágyról is. – Mondogasd csak magadnak. Én pizsamát veszek fel.

Lemászom az ágyról és a komódhoz megyek. Megfogom a legszexibb pizsamámat – egy ultrarövid rövidnadrágot és egy felsőt, ami hívogatóan lecsúszik a vállamon –, hogy kivigyem a fürdőszobába és átvegyem.

Aztán támad egy ötletem.

Talán nem vagyok elég bátor, hogy lefeküdjek Zach-kel, de kurvára biztosan elég bátor vagyok ahhoz, hogy incselkedjek vele.

Hű. Szerintem végül is sztriptízelni fogok neki.

Megállok pontosan a komód előtt, a szemeimet az üres falra szegezem, és lassan átemelem a felsőmet a fejemen.

Zach először nem mond semmit, meg se nyikkan.

Kikapcsolom a melltartómat.

– Ó, a fenébe – a hangja rekedt, pokoli dögösen hangzik.

Lassan letolom a pántokat a karjaimon, ledobom a ruhadarabot a lábam elé a padlóra. Hallok egy csusszanást és tudom, hogy már talpon van.

Áthúzom a túlméretezett alvós pulcsimat a fejemen, lecsúsztatom a kezemet az oldalamon, megállva a csípőmnél – csak egy pillanatra –, mielőtt letolom a szabadidő nacimat a padlóra. Csak az egyik vállamról lelógó felsőben állok ott és az alsómban, ami nagyon sok popsit láttatott.

– Basszus.

Egy újabb lábcsusszanás.

Érzem a belőle áradó melegséget; tudom, hogy közel van, a pillantása megizzaszt.

Elidőztem azzal, hogy kivegyem a rövidnadrágot a komódból, vártam, hogy lássam, mit fog tenni Zach… ha tesz bármit is.

– Delia, kérlek!

Végül belebújok a nadrágba és felhúzom a vádlijaimon, a combjaimon, amíg el nem takarja a fehér francia bugyimat.

Zach semmi perc alatt körbeölel, a hátamhoz simul, és érzem minden centijét. Az erekciója lüktet, mivel majdnem teljesen a farpofáim közé nyomódik. A kezét felcsúsztatja az oldalamon és tudom, hogy esély sincs arra, hogy ne vegye észre, hogy libabőrös lettem.

Oldalra söpri a hajam vastag függönyét, feltárva a nyakamat, hogy így puha ajkát a bőrömre helyezhette. Finoman csókolgat a vállamtól a nyakamon át, amíg a szája el nem éri a fülemet.

– Van fogalmad arról, mit teszel most velem, Delia? Bármi ötlet arról, mennyire le akarom venni rólad azokat a ruhákat, amiket most vettél fel? Mert kurvára ezt akarom.

Megfordít, az arca alig egy centire, vagy még annyira sincs az enyémtől.

Pihegek, és ő annyira közel van, hogy ahányszor levegőt veszek, a melleim hozzádörzsölődnek. A bimbóim nekifeszülnek a vékony anyagnak, figyelemért könyörögnek.

– Egyiket sem tudom megtenni. Még csak hivatalosan sem határoztuk el, hogy mi a fenét csinálunk mi. Most seggfej akarok lenni. Addig akarlak dugni, míg gyenge és erőtlen nem leszel a kimerültségtől, azt akarom, hogy a nevemet mondogasd újra és újra, de nem vagyok seggfej. Sosem vagyok seggfej. Még nem vagyunk készek erre a lépésre.

Felém lép, átkarolja a derekamat és lábujjhegyre húz.

– De ezt a játékot ketten is játszhatják.

Elenged, hátralép és kihámozza magát a felsőjéből, aztán lehúzza a farmerját.

Kitör belőlem a nevetés.

– Ha azt hiszed, hogy bemardekározod magad az ágyamba abban, akkor tévedsz. Csak teljes jogú Hugrabugnak engedem meg.

Zach lepillant az alsójára és lehorgasztja a fejét. – Miért ezt vettem fel ma? Miért?

– Mi van? Szerintem dögös.

– Szerinted a Harry Potter-es alsóm dögös? – Bólintok. – Te vagy az álomcsajom.

Vigyorgok és megrázom a fejemet, ahogy az ágyamhoz megyek. Mindent megteszek, hogy kisimítsam a lepedőt, mielőtt az oldalamra húzódom és bemászom.

– Szerintem igazad volt korábban.

– Miről? – kérdezi a másik oldalon állva.

– Ez az ágy nem elég nagy kettőnknek. Azt hiszem, össze kell bújnunk.

Mosolyog, ahogy becsusszan, olyan közel, ahogy csak lehet. Nem habozom a mozgásához igazodni – de talán kellene. Ki kellene akadnom azon, hogy Zach az ágyamban van. Nem kellene annyira vonzódnom hozzá.

De nem tehetek róla. Zach-kel úgy érzem magam… kényelmesen. Biztonságban. Melegen. Kívánatosan.

Egymással szemben fekszünk az ágy közepén, a takaró befedi a derekunkat, bolond mód vigyorgunk egymásra.

– Mi az? – suttogom.

– Bejutottam.

– Mi van? – kérdezem megint zavartan.

– A te különleges, csak-Hugrabugnak titkos kamrádba.

– Te most tényleg… – pusztító nevetés tör rám és a hátamra gördülök és zavaromban eltakarom az arcom… miatta. – Annyira kocka vagy, Zach.

Lefejti a kezemet az arcomról és látom, hogy a fejét a tenyerébe támasztva néz le rám. – De imádod, hogy kocka vagyok.

A szemei megvillannak, és nem tehetek róla, de belemegyek a játékba.

– Ez vitatható.

– Tény.

– Vitatható.

Sóhajt. – Fárasztó vagy.

– Ezt gyakran mondod nekem.

– Mert így van – közelebb hajol. – De titokban szeretek civakodni veled.

– Titokban?

– Nem annyira titokban.

Vigyorgok. – Tudom. Most, shh. Szükségem van a szépítő alvásomra.

Megpuszilja a homlokomat és a hátára fordul.

Csendben fekszünk. Még ébren van; érzem.

– Hé, Zach!

– Igen?

– Köszönöm, hogy nem próbáltál meg megdöngetni.

A nevetésétől rázkódik az ágy. – Szívesen.

– Csak mondom, hogy ez egy igazi nem-seggfej dolog tőled. Értékelem. Kösz, hogy olyan lazán veszed, hogy incselkedtem veled. Jó haver vagy.

– Jó haver, hm? Ezt a legjobb barátodnak mondod vagy a srácnak, akivel a barátzónában ragadsz, nem annak, akivel csókolózol. A barátzónába próbálsz tenni engem, Delia?

Felé fordulok, és ő az egyik szemöldökét felhúzva bámul le rám.

Felnyúlok és lesimítom. – Amikor ezt csinálod, úgy nézel ki, mintha megpróbálnád kiszagolni, mit főz a Szikla.

– Fárasztó.

– Shh. Nem próbállak a barátzónába tenni téged. Ezért akarok várni. A legutóbbi kapcsolatomba csak belecsaptam és gyorsan elvesztettük a szikrát, belenyugodtunk a megszokásba és sosem éreztem, hogy tovább tudnánk lépni. Nem ez az, amit veled akarok. Azt akarom…

– Többet?

Bólintok. – Többet.

– Én is többet akarok tőled, Delia.

– Remek – mondom. – Szóval, nem ugrunk egymásnak legalább a harmadik randinkig.

– Ezt most randinak számítsuk?

Fölé hajolok és nyomok egy csókot a szája sarkába, mielőtt átfordulok, hogy a hátam legyen felé. – Meglátjuk, milyen kanos leszek a következő randink után.

A nevetése visszhangzik a szobában, mielőtt lekapcsolja az éjjeli lámpát és az egyik karjával átöleli a derekamat, összebújva velem, ahogy tervezte.