14. Fejezet

Tizennégy

Fordította: Mazikeen

Zach: Várod már a csütörtöki randinkat?

Én: Nem.

Zach: Te most hazudsz?

Én: Talán, de sosem fogod megtudni.

Zach: Úgy értem, ha nem vagy miatta izgatott, bármikor lefújhatjuk...

Én: Az a három pont ezúttal nem ér el nálam semmit.

Zach: Megsebzel.

Én: Elég nagy az egód, elbírja a csapást.

Zach: Látom a pimaszságod tökéletes ma este. Minden rendben?

Én: Sóhajt. Igen. Hosszú nap volt. A professzorom próbál egy halom utolsó-pillanatos diákot bezsúfolni még a hálaadásnapi szünet előtt.

Zach: Áttegyük másik időpontra a randinkat? Hogy legyen időd pihenni? Nem bánom, ha várnom kell rád, Delia.

Én: Szerintem jobb lenne, ha megtartanánk a randit. Úgy legalább egy kicsit másra is tudnék koncentrálni, nem csak az iskolai munkára.

Zach: Akkor még mindig áll a dolog.

Zach: Ó, és Delia?

Zach: CSATOLMÁNY LETÖLTÉSE

Én: *szívecskés szemek* Te ANNYIRA cuki vagy!

Zach: Köszi, tudom.

Én: Marshmallow-ról beszéltem.

Zach: Ismét megsebeztél.

Én: MOND, HOGY NEM TETTED!

Zach: NEM TETTEM.

Zach: Amúgy mit is tettem?

Én: TE KÜLDTÉL NEKEM EGY KIBASZOTT KANAPÉT!

Zach: Már ott is van? Ez GYORS volt.

Én: Hogy? Hogy a bánatba oldottad meg ezt ilyen gyorsan?

Zach: Pénz beszél.

Zach: Tudom, hogy ez nem pont ugyanolyan kanapé, mint amilyened ezelőtt volt, de próbáltam valami hasonlót találni, hogy ne hiányold a régidet. Jól csináltam?

Én: Hogy jól csináltad-e... te vettél nekem egy kibaszott KANAPÉT, Zach! Igen, fantasztikusan csináltad!

Én: Azt hittem, csak viccből mondod, hogy veszel egy újat. El sem tudom hinni.

Zach: Így volt igazságos. A kecském tönkrevágta a bútorodat, szóval helyettesítenem kellett.

Én: De ez egy kanapé!

Zach: Szerintem mostanra ezt már megállapítottuk.

Én: Én... Francba. KÖSZÖNÖM! Zoe is köszöni. El sem tudod képzelni, hogy jelenleg mennyire meg akarlak csókolni.

Zach: Majd hagyom.

Én: Csütörtökön – az össssszes akciót te fogod kapni.

Én: Épp azt fontolgatom, hogy most szextingezzek veled. Annyira fel vagyok lelkesülve.

Zach: Picsába, igen! Csináljuk!

Én: Mondom, FONTOLGATOM.

Zach: Ördögi nőszemély.

Zach: Holnap este, úgy körbeudvarollak, ahogy még sosem udvaroltak neked.

Én: Kérlek, mond azt, hogy megvetted Marshmallow testvéreit!

Zach: Um, nem. A randink nem új kecskékről fog szólni.

Én: Mégis mi csábíthat el jobban engem, mint a bébi kecskék?

Zach: Én. ;-)

Én: Te egy elfogadható második választás vagy.

Én: Ki kell öltöznöm, vagy ilyesmi?

Zach: Azt hiszed, hogy nekem még a bőröm alatt is pénz van, vagy micsoda? Küldtem neked EGY kanapét, és hirtelen gazdag lettem. *forgatja a szemét*

Én: Zachary...

Zach: Hétköznapi viselet jó lesz. A farmer elfogadható. Vagy a meztelenség. Szerintem nekik is megfelel az.

Én: Folyton próbálsz levetkőztetni.

Zach: Szerintem a meggyőzőerőm tönkrement, mivel még nem történt meg a dolog.

Én: Mindig van holnap. ;–)

– A Ranch House? Te elhoztál engem egy isten háta mögötti country bárba?

– Először is, dehogy. Másodszor, a pokolba, dehogy! Nem érdekel a country.

– Fogadok, hogy dögösen nézel ki egy pár Wranglersben, meg cowboy csizmában.

– Most hagyd abba! Ugyanolyan szexi vagyok a fandomos pólóimban is.

– Az vagy. Különösen kedvelem a Bébi Groot trikódat – szorítom meg a kezét. – Gyerünk, most rögtön vigyél be ebbe a menő farm házba. Majd meghalok, csak hogy meg tudjam, mi is ez!

Kiszállunk a kocsiból, én meg odafigyelek rá, hogy lent tartsam a szoknyám, mivel senkinek sem akarok villantani egyet.

– Mondtam már neked, hogy mennyire szeretem azt a szoknyát, amit viselsz? – kérdezi tőlem mögém lépve Zach.

Hozzám bújik, egyik keze gyengéden megpihen a derekamon, a szája a fülemnél. Én megborzongok, ő meg felnevet.

– Érzékenyek a füleid, ugye? – bólintok, mire az ajkai a legérzékenyebb pontom alatt simítanak végig.

Újabb borzongás. Még több kuncogás.

Mikor ajkai szabadon hagyott nyakamhoz érnek levegő után kapok, és hálás vagyok, amiért felkötve hordom a hajam. Gyengéd csókot nyom rá, majd suttogva megkérdi. – Ez már a harmadik randi, Delia?

A bimbóim megkeményednek, és annyira rettegek, hogy a szavakat csak kinyögni leszek képes, hogy meg sem tudok szólalni. Inkább csak bólintok.

– Akkor ma este jól fogjuk magunkat érezni.

Ezzel ellép tőlem, összekulcsolja a kezünket, majd egyetlen további szó nélkül magával húz.

Ő vezet, én pedig örömmel követem.

Mikor belépünk a Ranch House-ba, meglepődve tapasztalom, hogy ez tényleg nem egy country bár. Tulajdonképp, átkozottul menő belülről. Van némi régies beütése, de attól még modern, hatalmas, padlótól a plafonig érő ablakokkal, ami szinte az épület egész hátsórészét befedi. Kint asztalok és székek vannak, és az egésznek a közepén tűz ég. Fehér lámpák vannak felakasztva a terület körül, és egy kikövezett sétány vezet le, egyenesen az elterülő tavon lévő mólóig.

Lenyűgöző.

– Zach, ez csodálatos!

– Ugye? Gyere, szerezzünk egy asztalt.

A pódium mögött álló hosztesz egyre szélesedő mosollyal vizslatja Zach-et.

Ha Zoe itt lenne, jelenetet rendezne, amiért valaki bepróbálkozik a pasijánál, de én? Én nem bánom. Tisztában vagyok vele, hogy Zach vonzó és megnyerő. Én is megnézném magamnak, ha a nő helyében lennék – de nem vagyok. Én mellette állok.

Nincs rá okom, hogy féltékeny legyek.

– Üdv, két személyre kérném – közli Zahc udvariasan.

A szőke csábosan mosolyog. – Persze, édes. Egyenesen erre.

Egy asztalhoz vezet minket a zsúfolt étterem közepén, de az nem nyeri el Zach tetszését.

– Ülhetünk kintre? A teraszra? – szorítja meg a kezem. – Valahol... ami privát.

A nő mosolya ezúttal kissé erőltetettebb. – Nem probléma.

Kivezetnek minket, és egy tűzhöz közeli asztalt kapunk. Zach, az örök úriember, kihúzza nekem a székem, mielőtt ő maga is leülne.

– A felszolgálójuk azonnal itt lesz – közli a hosztesz, majd leteszi az étlapokat, és eliszkol.

– Dögösnek tart – mondom Zach-nek, miután a nő hallótávolságon kívülre ér.

Ő vigyorog, a tűztől a huncutság csak még jobban csillog a szemében. – Ez azért van, mert az vagyok.

Felhorkantok, és kinyitom a menüt, hogy átnézzem. Nem tart túl sokáig, míg leesik a tantusz. Felpillantok, csak hogy azt lássam, ahogy Zach engem bámul, arra várva, hogy láthassa, mi a reakcióm.

– Ez a hely... elég komolyan veszik a nevüket, mi?

– Nagyon. Mit gondolsz?

– Mindent ranch öntettel készítenek?

– Minden egyes fogást. És mellé is felszolgálják. Ha az utolsó oldalra lapozol, láthatod az összes ízesítést, amit ajánlanak.

– Huszonhét? Ez hogy...?

– Mindet itt készítik – lebiggyed a szája. – Kérlek, mond, hogy szereted a ranch-et! Ha nem, akkor most rögtön távozhatunk. Mindig elfelejtem, hogy nem mindenki olyan megszállottja, mint én.

– Most már sokkal több értelme van a seggfej beszólásodnak.

Felszalad a szemöldöke. – Seggfej beszólás? Mikor?

– Mikor szárnyat rendeltünk. Nem tették a farm önteted a táskába, és elég feldúltnak hangzottál miatta. Tűnődtem is rajta, de aztán nem törődtem vele.

– Ah, igen. Még mindig nem bocsájtottam meg azoknak a pöcsöknek.

Én csak kuncogok. – Te tényleg komolyan veszed a ranch szószod.

– Valakinek muszáj. De most komolyan, el kell mennünk?

– Nem a ranch a kedvencem – jobban szeretem a kék sajtot –, de annál azért sokkal jobban izgat, hogy kipróbáljak párat ezekből az ízekből, semhogy távozzunk.

– Megértettem. Javaslom a sült krumplit, úgy több különböző ízesítést is ki tudsz próbálni.

– Aztán a burgert... és a mozzarella rudacskákat. Talán a mediterrán laposkenyeret is.

– Delia?

– Igen, ki vagyok éhezve!

– Természetesen. Eszel te egyáltalán, ha én nem etetlek meg?

Becsuktam a menüt és félretettem. – Nem ilyen ételt. Ez ínyencség!

– Ez ranch öntet.

– Huszonhét különböző ízű ranch öntet! Nem várhatod el tőlem, hogy ne egyek meg mindent!

– Jogos.

– De... akarsz felezni? Mert őszintén szólva, én nem tudom megenni az összes kaját.

Kuncog. – Ja, felezhetünk, de akkor sült zöldbabot is rendelünk!

– Bocsi, hogy mit akarsz csinálni az én zöldbabommal?

– Csitt, és élvezd az élményt!

Végre megérkezik a felszolgálónk, és egyszerre adjuk le neki az ital- és ételrendelésünket. Nem tart neki sokáig, míg visszaér hozzánk az italainkkal.

A székünkben hátradőlve, az italunkat kortyolgatjuk és a tűz lobogását nézzük.

– Kellemes itt kint, csendes. Azt hinnéd, hogy majd hangszórón keresztül zenét játszanak, vagy valami ilyesmit.

– Biztos vagyok benne, hogy nyári estéken azt teszik. Fogadok, a terasz nem túl népszerű novemberben.

Ismét elhallgatunk. Csak a fa pattogását, néha egy-egy madárcsicsergést, és a tó lágy hullámait halljuk.

A nap épp lemenőben, és néhány csillag tűnik fel az égen.

– Néha azt kívánom, bárcsak a csillagok alatt élhetnék – vallom be.

– Miért gondolod így?

– Megnyugtatóak, békések. Álomba ringatnak. Nem aggódom, mikor az éjszakai ég végtelenségére nézek. Egyetlen rövid pillanatig, annyira jelentéktelennek érzem magam ebben az univerzumban. Letaglózó.

– Te nem vagy jelentéktelen, Delia, még akkor sem, mikor a csillagokat figyeled. Bízz bennem!

Felé pillantok, imádva, ahogy hátravetett fejjel figyeli fölöttünk a csillagokat, ahogy a torka mozog, mikor nyel.

– Valami édeset próbálsz mondani, Zach?

Csak vigyorog, és még innen is tudom, hogy megjelentek a gödröcskéi. – Én csak azt mondom, hogy sokkal fényesebben ragyogsz, mint azt hiszed, számomra legalább is. Te más vagy – a jó értelemben vett más.

A pincér felénk közelít az ételünkkel, de Zach nem veszi észre. Feltartom a kezem, hogy megállítsam a fickót és megakadályozzam, hogy közelebb jöjjön, mert hallani akarom, hogy mit akar még Zach mondani.

– Vicces és szarkasztikus vagy, és a segged egy egész terem figyelmét képes elvonni.

Felkacagok, mert a pincérre nézek, akinek még az álla is leesett.

– Csak úgy mondom, mikor azt a szexi sztriptízt csináltad múlt...

– Zach, fejezd be!

– Kizárt! Mikor a múlt éjjel azt a szexi sztriptízt csináltad, az ágyadon ültem, és azon filóztam, hogy hány féle módon akarlak megdönteni... áú! Ezt mi a francért csináltad?

Gyilkos tekintettel meredve rám felül, majd végre rájön, hogy vendégünk van.

Én meg csak ott ülök, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne csússzak le a székemen, hogy az asztal alá bújhassak. Meg sem fordult a fejemben, hogy ebbe az irányba kalandozik el.

Csak Zach lehet ilyen.

– Ó, a pokolba, Delia! Miért nem mondtál valamit?

– Mert nem tudtam, hogy tisztára perverz leszel itt nekem.

Zach felnyög és a pincér felé fordul. – Ön, uram, komoly borravalót kap – majd hozzám fordul és kacsint. – Neked pedig jóval többet adok majd, mint csak a „borravalót”.

A pincér annyira megrökönyödik, hogy elveszíti a tálca egyensúlyát. Az ételeink közül kettő leborul, és az italok, amit az innivalóink utánpótlására hozott, végigömlenek az inge elején.

Ott áll, megdöbbenve, de higgadtan.

Mi meg ott ülünk, megdöbbenve és kínosan.

– Szóval... vágjunk a dolgok elébe, és duplázzuk meg azt a borravalót – közli Zach.

A pincér csak bólint, majd a tálcáját markolva visszavonul.

– Zachary Hastings!

– Mi van? Nem tehetek róla! Mellesleg megérdemled, miután hagytad, hogy egyre csak folytassam az ömlengést a fantasztikus seggedről.

– Befejezted?

– Igen – áthajol az asztalon, ahogy én is. – De csak, hogy tudd, te jóval nagyobb „jutalmat” kapsz, mint ő.

– Valószínűleg ez volt életem legjobb ranch szósza.

– Én mondtam neked, hogy ez a hely elképesztő.

– Köszönöm, hogy elhoztál ide. Azt sem tudtam, hogy létezik.

– Amilyen ranch szósz megszállott vagyok, már évek óta keresek egy ilyen éttermet. Meg vagyok lepődve, hogy csak úgy felbukkant egy, gyakorlatilag a hátsó udvaromban – lehet, hogy lekövették az összes Google keresésem, vagy ilyesmi.

– Annyira furi vagy, Zach.

– Beismerem! Szóval... szeretnél indulni innen?

– Merre megyünk?

Idegesen elkapta a tekintetét. – Arra gondoltam, ma este megmutatom neked az én lakásomat.

Már pusztán csak a javaslattól is lázba jött a testem. A szavak a bőrömet cirógatták, mert pontosan tudtam, hogy mi az, amit ajánl.

– Szerintem jó lenne.

Feláll és a kezemért nyúl. Hagyom, hogy felhúzzon az asztaltól, és visszakísérjen az éttermen keresztül.

Az autóban rendesen meleg van, mivel mindketten érezzük, ahogy a feszültség gyakorlatilag lüktet a levegőben. Nehezen lélegzik, de én még nehezebben szedem a levegőt.

Az a szikra, amit korábban hiányoltam? Igen, az most itt van, ebben a kocsiban, oda-vissza cikázik Zach és köztem.

Annyira szorítja a sebváltót, a bütykei elfehérednek a türelmetlenségtől.

Átnyúlok, és a kezére teszem a kezem, majd felemelem, és a csupasz combomon pihentetem. Élesen beszívja a levegőt, én meg visszatartott lélegzettel várok.

Kezének súlya érdekes dolgokat művel velem, olyanokat, amikre nem is számítottam. Nem állt szándékomban semmi szexuálisba belekezdeni, míg vezet, de ha azt mondanám, hogy nem akartam lejjebb csúszni az ülésen, míg a keze már szilárdan pihen a lábaim közt, akkor egy átkozott hazug lennék, és ugyebár én nem vagyok az.

– Delia... – ez figyelmeztetés volt, és én nagyon is tisztában vagyok ezzel.

– Semmit nem csinálok, Zach. Csak érezni akartam az érintésed.

– Én meg csak félre akarok állni ezzel a kocsival, most rögtön.

– Úgy értem, én nem...

A kerekek csak úgy csikorognak, ahogy bevág minket egy parkolóba, ami történetesen épp itt van mellettünk. Profin leparkol minket két nagy terepjáró közé, majd hátratolja az ülését és mindkettőnk biztonsági övét kicsatolja.

Mielőtt egyáltalán felfoghatnám, már terpeszben ülök az ölében, a nyelve a számban, a kezével pedig már a hajamat húzza ki a copfból, amibe felkötöttem.

Egymáshoz dörgölőzünk és magunkhoz húzzuk a másikat, próbálva olyan közel kerülni egymáshoz, amennyire csak lehetséges.

A szoknyám a derekam körül, míg a keze a fenekemet markolja, még közelebb rántva engem. Éles légzésünk hangja tölti be az autót.

– Zach... – nyögöm, a farka az alsómnak feszülve csúszkál, pont a megfelelő helyeken találva el engem. – Ez... ó, Istenem!

– Tudom, tudom.

Féktelen mozdulataink lanyhulttá válnak, ahogy lassan abbahagyjuk a lázas kergetését... nos, mindennek.

– Delia – mondja Zach, végigcsókolva, egyenesen a fülem alól az ajkaimig, majd elszakítja tőlem a száját és a homlokomnak támasztja a homlokát. – Szerintem abba kell hagynunk. Akarlak – nagyon – de nem hiszem, hogy az első alkalmunknak egy kocsiban kéne megtörténnie.

És megint, olyan élesen szedem a levegőt, hogy csak bólintani tudok.

Zach elhúzza tőlem a fejét, a tekintetünk egymásba mélyed, első alkalommal azóta, hogy az ölében kötöttem ki. Normál esetben csillogó, zöld tekintete most sötét, vágyakozó. Biztos vagyok benne, hogy jelenleg a saját tekintetem méltó párja az övének.

Körülnéz a parkolóban, és elfintorodik.

– Ó, a picsába! Neked feltűnt, hogy épp most száraz dugtunk egy olyan étterem parkolójában, ami jelenleg gyerek estét tart?

Zavartan pislogok, majd körülnézek. – Ó... upsz.

– Úgy van, upsz – feleli, elhúzva a kezét a seggemről, egyúttal ki a szoknyám alól. – Még azelőtt tovább kéne állnunk, hogy valami szerencsétlen szülő bekukkant a kocsiba.

– Nem hiányzik egy közszeméremsértés miatti feljelentés, szóval ez remek ötlet – visszacsúszom az ülésemre, lehúzom a szoknyám, és annyit takarok el a lábamból, amennyit csak tudok. – Az út hátralevő részében nincs több taperolás!

– Tájékoztatásul közölném, hogy száguldani fogok. Öveket becsatolni!

Vigyorogva húzom vissza magamra a biztonsági övet, és csak úgy tobzódom a rajtam átfolyó várakozásban.