22. Fejezet

Huszonkettő

Fordította: Hope

Fogalmam sincs, hogyan kötöttem ki itt, de már túl késő, hogy visszaforduljak.

Átmegyek a következő emeletre vezető ajtón és a szemeim azonnal keresztülpásztázzák a termet.

Nincs itt.

Mélyen legbelül azonnal elönt a düh, ugyanakkor egy kis örömöt is érzek.

A szemben lévő bárpulthoz sétálok és rendelek egy ugyan olyan italt, mint amit akkor ittam, amikor Zach először elhozott ide. A pultos vizslató tekintettel bámul rám a szemüvegén keresztül, mire hirtelen rájövök, hogy azon az estén is ő szolgált ki minket, amikor Zach elhozott ide. Gyorsan elkapom a tekintetemet, remélve, hogy nem ismer fel.

De már túl késő.

– Őt keresed?

Kérdésére azonnal felkapom a fejem. – Kit? – kérdezem áratlanul.

– Hastingset.

A vezetékneve hallatán minden levegő kiszorul a tüdőmből és a már jól ismert könnyek is csípni kezdik a szemeimet.

– Nem – mondom csendesen. – Nem őt keresem.

– Amikor itt járt nem volt valami beszédes kedvében, csak magában mormogott és végig haragos tekintettel bámult maga elé. Még a kiskecskéjéről sem akart beszélni.

Marshmallow említése végleg a szakadék szélére sodor és újra úgy érzem, mintha egy állandóan síró bolond lennék.

– Oh, basszus. Nem akartalak megríkatni – mondja, és valódi pánik ül ki az arcára, amikor meglátja az arcomon lecsorgó könnyeket. Azonnal elkezd fel-alá rohangálni, hogy elkészítse az italomat, én pedig magamhoz veszek pár szalvétát és letörlöm az arcomról a könnyeket.

– Tessék – mondja, és felém csúsztatja az italt. – A ház ajándéka.

– Kizárt. Kifizetem – mondom, miközben a fejemet rázom.

– Hastings valószínűleg szétrúgná a seggemet, ha megtudná, hogy megríkattam a csaját és nem tettem semmit azért, hogy orvosoljam a tettemet. Úgyhogy, kizárt, hogy egy pennyt is fizess ezért az italért.

Helyesbíteni akarok, és el akarom mondani neki, hogy én többet nem vagyok senki csaja, de a szívem legmélyén nincs hozzá lelkierőm, hogy ezt hangosan ki is mondjam.

Könyörgő tekintettel bámulom őt, hátha egyedül hagy végre. De egy tapodtat sem mozdul.

– Nos, akkor köszönöm.

– Szívesen.

Abban a pillanatban, ahogy elfordul a pulttól és nem figyel tovább, egy tízest csúsztatok a bárpulton álló jattos üvegébe.

Ezt kapd ki!

Majd felkapom az italomat, egy szabad flippergéphez sétálok és a következő egy órámat azzal töltöm, hogy minden agressziómat – beleértve körülbelül húsz dolláromat is – kiéljem a fel-le guruló labdákon.

Hihetetlen milyen nyugtató hatással van rám mindez.

Nem sokkal később készülök elhagyni a bárt, amikor a pultos utánam kiált. – Ellenőrizd, hogy a srácunk rendben van, oké?

Istenem, ez nagyon fáj.

Bólintok, majd kisietek a bárból, előrehajolok, és levegő után kapkodok… újra és újra.

Néhány gyalogos elsétál mellettem, miközben végig engem bámulnak. Minden erőmet összeszedem, kiegyenesedem és minden további baleset nélkül a kocsimhoz sétálok, majd visszamegyek a campushoz, hogy felvegyem Zoét, aki a parkoló szélénél vár rám.

– Hogy telt a délutánod? – kérdezi félénken, miután beült a kocsiba.

– A délutánom… – szünetet tartok és azon hezitálok, hogy elmondjam-e neki, hogy hol kötettem ki. Végül úgy döntök, hogy nincs kedvem magyarázkodni. – Nagyon jó volt a délutánom. Jó volt végre kimenni és járkálni egy kicsit, és felkelni a kanapéról egy kis időre.

Borzasztóan érzem magam amiatt, hogy nem mondom meg neki az igazat, hogy hol voltam valójában, de aztán egy pillanat alatt el is múlik ez az érzésem. Vannak dolgok, amiket senkivel sem szeretnék megosztani.

– Örülök, hogy ezt hallhatom.

Bólintok, majd a kedvenc pizzázó helyünkre megyünk. A pizza említésére az egyetlen dolog, amire most gondolni tudok, az az, hogy akkor ettem utoljára pizzát, amikor Zach-kel a kocsijában voltunk.

Ám ezúttal nem sírni akarok, hanem mosolyogni.

Pár percig el is hiszem, hogy minden rendben lesz.

Dörömbölés szakítja félbe az álmaimat, pedig napok óta most alszom először úgy igazán jól.

– Jövök! – kiáltom, miközben felkelek a kanapéról.

Tegnap este Zoéval a Londoni rémtörténeteket néztünk, ám egyikünk sem bírt sokáig ébren maradni. Azt hiszem, nem volt valami jó ötlet lefekvés előtt megenni egy fél pizzát.

A bejárati ajtóhoz botorkálok és anélkül, hogy kinéznék a kémlelőnyíláson, kinyitom azt. Ha azt mondom, hogy iszonyatosan meglepődtem, amikor megláttam, hogy ki áll az ajtó túloldalán, akkor egy kicsit sem túlzok.

Megdörzsölöm a szemeimet, hogy megbizonyosodjak, hogy tényleg jól látok.

Egy kicsit sem csal a látásom.

Lenyelem a torkomban lévő gombócot, majd azt kérdezem. – Ti meg mit kerestek itt srácok?

– Gyerünk, mondd meg neki, hogy mekkora seggfej vagy.

Válaszul Shep valami érthetetlent morog, mire Caleb gyakorlatilag az arcába mászik.

– Mi a franc van, te barom? Szeretnéd, hogy újra elismételjem?

Shep taszít egyet Caleben, mire ő keményebben visszalöki.

– Ne baszakodj most velem, mert baromira közel állok hozzá, hogy újra jól pofán vágjalak.

Caleb kijelentése után veszem csak észre, hogy Shep jobb szeme fölött kialakulóban van egy hatalmas zúzódás. Tudom, hogy nem segít a történteken, ennek ellenére, amikor meglátom a sérülését, mélyen legbelül elégedettséget érzek.

– Mondd meg neki – utasítja Caleb.

– Rendben. Én voltam, jó? Én vagyok az, aki a fotót elküldte – mondja Shep, majd Caleb felé fordul. – Most már kibaszottul boldog vagy?

– Még nem teljesen. Mondj el neki mindent – mondja Caleb gúnyolódva.

– Miért? Már tudja, hogy én voltam, mit szeretne még?

Caleb hűvösen elmosolyodik, mire az egész testemet borzongás rázza meg. – Mert ennél alávalóbb dolgot még soha életemben nem hallottam és azt akarom, hogy még egyszer elmondd!

Shep felmordul, mire Caleb válaszul hátulról jól tarkón üti.

– Ne merj még egyszer megütni!

– Akkor ne kertelj tovább, hanem mondd el a teljes történetet!

– Jól van, baszd meg! Egy kicsit kutakodtam Zack telefonján, amikor kölcsön adta, aztán megtaláltam azt a fotót, amit te küldtél neki, majd továbbküldtem az én telefonomra. Aztán kitöröltem Zach telefonjáról az elküldött üzeneteket, mert nem akartam, hogy megtudja, hogy mit is csináltam.

Azonnal felfordul a gyomrom arra a gondolatra, hogy Shep a rólam készült meztelen fotóra – a francba, bármely rólam készült fotóra – maszturbál. De azt hiszem, ami a leginkább visszataszít az az, hogy ő Zach testvére, és hogy Shep így nem csak engem, hanem a saját testvérét is meggyalázta. Mégis milyen ember csinál ilyet a saját családtagjával?

– Undorító – mormogja Caleb.

– Fogd be a pofád! – mondja Shep, majd most először néz a szemembe, mire teszek egy lépést hátrafelé, amikor látom a szeméből sugárzó gyűlöletet. – Amúgy meg, nem kellene annyit jártatnod a szádat a kis barátnőddel, Zoéval kapcsolatban, burkoltan célozva, hogy átvertem, meg egyebek. És friss hírek, drágaságom, nem is volt nehéz rávenni. Elfoglaltam a számomra fenntartott helyet.

A testem mellett lógó kezeim azonnal ökölbe szorulnak. Most én vagyok az, aki meg akarja őt ütni.

– Szóval, igen csináltam egy képernyőképet a telefonról és továbbküldtem a képet pár embernek.

– És ezek a kibaszott barátaid továbbították a képet az ő barátaiknak – mondja Caleb megvetően.

A döbbenettől a szám is tátva marad. Nem tudom elhinni mindazt, amit az imént hallottam.

– Mérges voltál, mert szóvá tettem a barátnőm átverését? Ezt az egészet mind emiatt csináltad?

– Te kezdted ezt az egészet a családom szeme láttára, Hálaadáskor. Nagyszerű asztalnál illő viselkedés, ugye, Delia.

Úgy ejti ki a nevemet, mintha egy átok lenne.

– Ez a legalávalóbb dolog, amit valaha hallottam.

Shep megvonja a vállait, mire érzem, ahogy a pulzusom egyre csak emelkedik, és minden izmom megfeszül a nemtörődömsége láttán. Micsoda egy seggfej.

– Szóval csak azért küldtél rólam meztelen képet a barátaidnak, mert egy hímringyó vagy, és ezt szóvá mertem tenni? Tényleg ennyire törékeny egód van? Van róla bármi fogalmad, hogy valójában mit műveltél? Van róla fogalmad, hogy mit jelent ez a jövőben, ha valaki rájön, hogy én vagyok azon a képen?

– Senki sem fog rájönni. Névtelenül csináltam az egészet. Gond egy szál se.

Ezúttal és vagyok az, aki tesz felé egy lépést. – Gond egy szál se? Könyörgöm, mondd, hogy csak viccelsz! Egy halom idegen ember látta a rólam készült meztelen képet. Úgy érzem, mintha valaki megbecstelenített volna, mintha elvesztettem volna a hitemet. Mit tegyek, hogy ne küldjék szét az egész campuson? Vagy mi van, ha már kikerült az internetre? Nem tudom elhinni, hogy azt gondolod, hogy ez nem nagy ügy!

– Csak a melleid látszódnak. Még csak nem is volt bátorságod, hogy megmutasd a puncidat a képen.

Az egymáshoz csattanó bőr hangja szinte fülsüketítő.

Pofon vágom, és olyan erősen ütöm meg, hogy egy kicsit hátra is tántorodik. Egy szemernyi bűntudatot sem érzek, amiatt, amit tettem, sőt újra megtenném.

– Te megütöttél!

– És újra megteszem, ha nem takarodsz ki ebből az épületből… most azonnal! – mondom, és a kezeim remegnek, ahogy a kilincsért nyúlok.

Rám néz, majd megpróbál behúzott farokkal eliszkolni.

– Ne olyan gyorsan. Én még nem végeztem veled – mondja Caleb és elkapja, még mielőtt messzire jutna.

Egy rövid ideig farkasszemet néznek, – amit Shep végül felad – majd Caleb felém fordul.

– Holnap felhívlak.

– Köszönöm, Caleb – mondom, majd nézem, ahogy gyakorlatilag a gallérjánál fogva húzza Shepet végig a folyosón, miközben néhányszor még meg is ráncigálja.

Azonnal elmosolyodom, amikor elképzelem, hogy miket fog vele csinálni.

Bezárom az ajtót és visszamegyek a kanapéhoz. Zoe még mindig teljesen ki van ütve. Talán fel kellene ébresztenem és elmondani neki, hogy mi történt, vagy várjam meg vele a reggelt? Az órára pillantok, már éjfél van. Ha felkeltem, akkor biztos vagyok benne, hogy órákon keresztül csak csacsognánk egymással és most ez egyáltalán nem hiányzik neki.

Én viszont teljesen ébren vagyok. Ráadásul a kanapé sem valami hívogató.

Végigsétálok az előszobán és bezárkózom a saját szobámba, majd bekapcsolom a Bluetooth hangszórómat. Kihúzom a telefonomat, lefekszem az ágyamra és elindítok valami nyugtató zenét.

Félredobom a telefonomat, becsukom a szememet, és a háttámlának támaszkodva megpróbálom lenyugtatni magam, mert még mindig remegtem a pofontól, amit Shepnek adtam.

Irtó gyerekes dolog volt, amit csinált. Nem hiszem el, hogy ennyi figyelmet szentelt ennek a tettének és, hogy tényleg azt gondolta, hogy jó ötlet idegen embereknek továbbküldeni valakinek a meztelen fotóját. Vagy egyszerűen tényleg csak egy igazi seggfej?

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy mi játszódhatott le a fejében, amikor mindezt megtette. Ezt nem egy szemet-szemért elv alapján csinálta, nem, ez egy idióta ember agyszüleménye volt.

Egyszerűen csak vérszomjas volt, és megtalálta azt, amit keresett.

Csakhogy most elkaptuk és biztos, hogy nem fogom következmények nélkül hagyni a történteket… persze, csak azután kezdek hozzá, miután Caleb már végzett vele.

Most már csak azt kell kitalálnom, hogy mi legyen Zach-kel. Hogyan közelítsem meg ezt az egész szituációt, hogyan mondjam el neki a történteket? Hogyan mondjam el neki, hogy a testvére mindkettőnket elárult? Hogyan mondjam el neki, hogy mennyire sajnálom?

Felkapom a telefonomat és több napra visszamenőleg elolvasom az üzeneteinket. Ennél a pontnál, már arra kis képes lennék, hogy szóról szóra leírnám neki, hogy mennyire szánalmas vagyok.

Az ujjaim a betűk fölött lebegnek. Nem tudom, mit kellene mondanom.

Azt, hogy elbasztam?

Azt, hogy én vagyok a legrosszabb?

Azt, hogy bíznom kellett volna benned?

Beírok, majd kitörlök körülbelül száz különböző üzenetet, mert egyiket sem találom megfelelőnek.

Végül leírom és elküldöm az egyetlen szót, amit megfelelőnek találok.

Én: Sajnálom.

Azonnal megjelenik a három kis pötty, de szinte rögtön el is tűnnek, majd újra felbukkannak.

Néhány percig ez megy, majd végleg eltűnnek.

Én: Tudom, hogy nem te voltál az, aki a fotót küldte. Sajnálom, hogy nem bíztam benned eléggé ahhoz, hogy már a legelején rájöjjek erre.

Zach: Én is sajnálom, hogy nem bíztál bennem.

Zach: És, Delia?

Istenem, attól, hogy az ő üzenetében olvashatom a nevemet, azonnal felemelkedik a pulzusom. Túl sok nap telt el azóta, hogy a szájából hallottam ezt a szót.

Ezelőtt nem is tudtam, hogy ennyire hiányozhat valami.

Én: Igen?

Zach: Menj aludni. Már éjfél is elmúlt.

Egy nevetés szakad ki a mellkasomból és úgy érzem, mintha forogna velem a világ. Az üzenete annyira egyszerű volt… annyira Zach-es.

Napok óta először újra elkezdek reménykedni.