16. Fejezet

Tizenhat

Fordította: Maya

Én: Kérlek, menjünk vissza az ágyadba és bújjunk össze. Ez az egyetemi szarság rettenetes és korán kelőknek való.

Zach: Ez a való világ dolog az.

Zach: Készen állok egy kis szünetre.

Én: Ó, remek. Ebédeljünk együtt! 3-ig nincs másik előadásom. Akarod velem csinálni?

Én: NEM. NEM. ELÍRÁS! NEM ÚGY ÉRTETTEM!

Én: Vagyis úgy értettem, csak nem pont most.

Zach: Ó, IMÁDNÁM veled csinálni. KACSINTÁS.

Én: És az ebédet?

Zach: Azt is nagyon imádnám. Az a pizzéria, amiről áradoztam, körülbelül félúton van. Szeretnéd azt?

Én: Gyerünk!

Én: A PIZZÁT! A pizza randit!

Zach: Igeeeeen.

Én: Itt vagyok. Merre vagy?

Zach: Itt vagyok. Gyere át az autómhoz!

Én: Ez úgy hangzik, mint egy vérengzős film kezdete. Van nálad édesség?

Zach: Csak hozd le ide az aranyos feneked, Delia!

Én: Értettem! Úton vagyok, uram!

Kimászom az autómból és párszor körbekémlelek a parkolón, míg végül hátul meglátom Zach fényes fekete kocsiját, ahol senki nem parkol sehol a közelében.

Tipikus – férfiak és az autóik.

Ahogy megközelítem az autót, lehúzza az ablakot, és felbukkan Marshmallow feje.

– Pszt. Hé, van édességünk itt – mondja Zach vigyorogva.

– Öhm, elnézést, van ott egy kecskéd. Előbb fogok beszállni egy kecske szokásért, mint cukorkáért.

Zach sértetten gúnyolódik, míg Marshmallow egy lármás, éles hangot ad, és azon az aranyos nyálas kecske módon vigyorog.

Elhelyezkedek az utasülésben és kiveszem Marshyt Zach kezéből.

– Nem tudom elhinni, hogy elhoztad őt.

– Nem akartam, hogy lemaradjon a pizzáról. Plusz hiányoztál neki.

– Neki hiányoztam? Vagy neked?

– Oké, nekem hiányoztál. Nem hiszem el, hogy egy hete nem láttuk egymást megint. Szar az időbeosztásunk – panaszkodik.

– Igen, de jön a Hálaadás és biztos vagyok benne, hogy mi... – szorítom össze a számat.

Majdnem terveket szőttem Zach-kel - ünnepi terveket. Ez egyre komolyabbá válik, és fogalmam sincs a komoly kapcsolatról.

Az orromat Marshmallow szőrébe temetem, nyugtalanul magamhoz ölelve elterelésként, de Zach nem hagyja, hogy megússzam.

– Azt próbáltad elmondani, hogy együtt töltjük a Hálaadást, Delia?

Újra megölelem a kecskét.

– Hagyd abba a kecske ölelgetését – Zach kihúzza a karjaimból és lerakja a hátsó ülésen lévő kutyapárnára, ami ott van.

– De olyan puha – nyafogok.

– Mit mondtál a Hálaadásról?

– Én... a pokolba, Zach, nem tudom. Azt hiszem, akaratlanul szünidei terveket készítettem veled. Nem randizunk hosszú ideje, és a közelében sem vagyunk a családdal való találkozás lépéshez, így nem vagyok benne biztos, miért mondtam egyáltalán bármit.

– Értem. És mi van, ha megkérnélek, hogy töltsd a Hálaadást velem és a családommal? Visszautasítanál?

Rápillantok. Komolyan gondolja, és azt akarja, hogy vele töltsem a Hálaadást.

– Nem.

A szó kicsúszik a számon és nem tudom visszaszívni.

De nem is akarom. Úgy értem… vele akarom tölteni a Hálaadást. Hívj őrültnek, hívj ostobának, a fenébe, hívj bárminek, aminek csak akarsz, de a Zach-kel való időtöltés gyorsan a kedvenc tevékenységemmé vált. Ezért lehetetlen, hogy nemet mondjak neki.

– Delia, szeretnéd velem tölteni a Hálaadást? Találkozni a szüleimmel, az öcsémmel?

A család. Találkoznom kell a családdal. Basszus!

– Csak a mostohaanyám, apám és az öcsém, senki más. Kis Hálaadást tartunk. Közel van anya halálának az évfordulójához, szóval nem csinálunk nagy ügyet belőle.

Ez összetöri a szívemet. Ennyi év után, egy másik házasság után, még mindig leróják a tiszteletüket az anyukájának.

– Nem akarok befurakodni.

– Mondtam, hogy azt akarom, hogy ott legyél. Ez nem tolakodás. Már vannak terveitek a családoddal?

– Liam az új barátnőjéhez utazik, anyukám tengeri hajóútra megy – évek óta ez az első szabadsága – és Zoe a családjával tölti az időt. Szóval nem. Azt terveztem, hogy a kanapén zabálok és a Black Friday ajánlatokat böngészem, talán előző vagy utána lévő nap látlak majd.

– Akkor Hastingsékkel töltöd a Hálaadást.

– Ezt megbeszéltük.

Marshmallow morog és összegömbölyödik az ágyában.

– Szóval bemegyünk, hogy szerezzünk valami kaját, vagy mi? – kérdezem.

– Ezt már megtettem.

Még két másodperc sem telik el, és kopognak az ablakon. Zach megnyomja a gombot és a pizza illata beszűrődik az autóba.

– Um... – egy pizzás dobozt  tartó srác lehajol, bepillantva az autóba. A tekintete rám villan, majd Marshmallow-ra. – Rendben. Um, ehhez az autóhoz van egy rendelés?

– Igen. Két üdítőt, ranchet, és plusz szalvétát is rendeltem.

– Minden itt van.

A futár srác rárakja a zacskót a doboz tetejére és benyújtja a nyitott ablakon, mielőtt átadja az üdítőket.

Zach megragadja a kinyújtott pizzát és az italokat, majd átad néhány papírpénzt. – Köszi, haver. Tartsd meg az aprót!

A gyerek döbbenten áll ott. Megdörzsöli a fejét, a blokkról néhányszor Zach-re, majd visszapillantva, mielőtt végül vállat von és elballag.

Zach felhúzza az ablakot újra, és kiveszi az italokat a papírtartóból, az autó pohártartójába helyezve, aztán beletemetkezik a zacskóba, kihúzva a szalvétákat és a ranchet.

– Jó, elég ranchet adtak – kinyitva a dobozt, felém tartja. – Kajaidő.

– Komolyan kiszállíttattál egy pizzát az autóba, mikor mi a parkolójukban ülünk?

– Mi az? Bent nem adhatok enni Marshmallow-nak, úgyhogy meg kellett tennem, amit meg kellett tennem.

Megrázom a fejem és sóhajtok. – Hogy lehetsz annyira aranyos és furcsa egyszerre?

Vállat von. – Ez egy ajándék. Most segíts megenni ezt a pizzát!

– Nem kell kétszer kérned.

Fogok egy szeletet, néhány harapással elpusztítom. – Szent szar, ez a legjobb pizza, amit valaha ettem.

– Én megmondtam. Próbáld ki a ranchcsel. Két különböző fajtát adtak.

– Te és a ranch megszállottságod... Add ide! – nyújtom felé a kezem.

Ott ülve benyomjuk a pizzát, majdnem az egészet kivégezzük, mielőtt kijelentjük, hogy tele vagyunk.

– Egy falatot sem tudok már enni – nyögöm.

– Én tudok, de nem akarok az a kövér kölyök lenni, aki egy egész pizzát megeszik a barátnőjével, őt bámulva, mint egy pufi szörny.

Barátnő.

Tudom, hogy elhatároztuk, hogy hivatalosan is randizunk, meg minden, de még ki kell mondanunk hangosan azokat a szavakat.

– Így fogsz bemutatni a szüleidnek? A barátnődként?

– Megmondtam nekik, hogy te vagy a bébikecském anyukája, de nem tudom, hogy ők is olyan viccesnek találták-e, mint én.

– Nem, kétlem, hogy annak találták, te dilis – és hátrapillantok a még mindig alvó kecskére. – Beszéljük meg... Marshyt visszük? Hol élnek a szüleid? Fel kell készülnöm, ha ez egy hosszú utazás lesz. Meddig leszünk távol? Le kell borotválnom a lábam? Kell csomagolnom egy plusz borotvát?

Zach megragadja a vállam és megráz. – Lélegezz, kérlek.

– Nem tudok!

– De tudsz! Kétórányira északra élnek innen. Igen, kérlek, borotváld le a lábad…., undorítóan szőrösek –mondja, mire játékosan megütöm a vállát. – Marshy jön. Anya alig várja, hogy találkozzon vele. És addig maradhatunk, ameddig szeretnél. Általában Hálaadás reggelén vezetek fel és vasárnap délutánig maradok. Szerdán 3-ig dolgoznom kell, de utána szabad vagyok.

– Oké, mindenre emlékeztetned kell, mielőtt elmegyünk, mert, hogy őszinte legyek, talán még azt is elfelejtem a következő napokban, ki vagy. A professzoraim faszok lesznek, és szünet előtt van három tesztem.

– Hát nem hiányolom azokat a napokat egy kicsit sem– jegyzi meg Zach.

– Már nem hagyom ki őket, és csak alig több mint egy félév maradt. Aztán szabad vagyok. Fogalmam sincs, mit csinálok azután, de még mindig szabad leszek, és ez minden, ami számít.

– Tényleg nincs egyetlen támpontod sem?

– Nossss... – nyújtom el. – Van, de nem akarok mindent egy lapra feltenni. Tényleg szeretnék elnyerni egy helyet egy kisebb cégnél, ami még mindig növekszik, talán, mint valami szabadúszó? Még nincs ötletem.

– Ha akarod... – kezdi mielőtt szünetet tart, átgondolva, hogy mit mondjon ezután.

– Ha akarom, mi?

– Nem sokat beszéltem erről Robbie-n kívül senkivel, de gondoltam, bővíteném a Pozitivitás Kifejezése nevű mozgalmat... önálló vállalattá. Szükségem lesz valakire, aki segít a webhellyel és naprakészen tartja a blogot és a sajtóanyagokat. Ez olyasmi lenne, ami érdekel?

Bámulom őt, néhányat pislogva próbálom feldolgozni, amit éppen mondott.

– Ez azért van, mert dugunk?

– Öhm... nem. Ez azért van, ahogy rám néztél, mikor beszéltem a projektről és megmutattam az alkalmazást. Gondoltam, talán valahogy be akarsz kerülni – feltartja a kezeit. – Ha megsértettelek az ajánlatommal, sajnálom.

Nos, egy hatalmas kurva vagyok.

Felnyögök. – Nem, nem. Hülye voltam. Azt feltételeztem, hogy csak azért ajánlottad fel, mert kétségbeesettnek hangzom, hogy kitaláljam az egyetem utáni életem, és kötelességednek érezted, mert kavarunk.

– Fejezd be, hogy ilyeneket mondasz! Úgy állítasz be, mintha egy olcsó ribanc lennék.

Áthajolok az ülésen és a fülébe suttogok. – Dugunk, Zach.

Felém fordítja a fejét, mohaszínű szemei találkoznak az enyémmel. Nézése kemény, komoly. Elveszek az őszinteségükbe.

– Randizunk, Delia. Ez sokkal több, mint dugás.

A szavai megütnek, mint hullám egy hurrikán alatt. Ez elég, hogy letaglózzon és elakadjon a lélegzetem.

– Most megkaptad, Delia?

Sűrűn nyelek és bólintok. – Megkaptam, Zach.