21. Fejezet

Huszonegy

Fordította: Hope

– Nem tudom elhinni. Azt gondoltam, hogy ő egy jó srác. Hittem benne, hogy ő lehetne számodra az igazai.

– Én is, Zoe. Én is – mondom bólintva.

– És azt mondtad, hogy dühös volt, amikor szembesítetted mindennel? Mérges volt, amiért rajtakaptad?

– Nem. Olyan volt, mintha rám lenne mérges, ami fegyelembe véve ezt az egészet, elég viccesen hangzik.

– Egyszerűen nem értem ezt az egészet.

– Én sem.

Zoe ujjaival végigszánt a hajamon. Amióta tegnap hazajöttem, azóta csak a kanapén fekszem és hol sírok, hol pedig Zach-et szidom. Hétfőn szerencsére egyikünknek sincs órája, Zoe pedig körülbelül egy órája ért haza. És azóta az ölébe kucorogva megállás nélkül csak sírok.

– Szerinted… szerinted, beszélni fogsz még vele valaha?

– Nem tudom. Most úgy érzem, teljesen elpusztított. Amire most leginkább vágyom az, hogy kisírhassam magam és, hogy ehessek egy csomó jégkrémet.

– A sírással kapcsolatban segíthetek, viszont jégkrémünk nincs otthon.

– Miért utál engem ennyire ez a világ? – kérdezem nyüszítve.

Egy halk kopogás hallatszik az ajtó felöl, mire kíváncsi tekintettel egymásra nézünk, mivel egyikünk sem vár látogatót.

Felkelek a kanapéról, az ajtóhoz sétálok és a biztonság kedvéért először kinézek a kukucskálón, majd levegő után kapkodva Zoe felé fordulok.

– Soha nem fogod kitalálni, hogy ki áll odakint.

– Chris Pratt? Talán hallotta a fagyi utáni segélykiáltásunkat?

Kinyitom az ajtót és üdvözlöm a vendégünket.

– Caleb… mit csinálsz te itt?

– Azt hiszem erre itt szükséged lesz – mondja, majd felemeli a kezében tartott nagy barna bevásárlószatyrot.

– Az ott jégkrém? – kérdezem, mire csak bólint egyet. – Miért nem beléd lettem szerelemes?

Felnevet, majd ellépve mellettem bejön a lakásba. – Zoe.

– Caleb – mondja Zoe egy mosoly kíséretében.

– Mindenképpen át akartam jönni, hogy megnézzem hogy vagy, D. Hogy viseled?

– Őszintén? Nem valami jól. Tegnap reggel szembesítettem Zach-et – ugyanis így hívják – ezzel az egésszel. Sírtam és megmutattam neki a fotót. Iszonyatosan dühös és zavart volt, majd el is ment. Így most hol dühösnek, hol zavarodottnak, hol pedig összetört szívűnek érzem magam.

Körém fonja a karjait és megölel, mire egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek.

– Annyira sajnálom, hogy nem hamarabb jöttem. Amennyire csak tudtam elrendeztem ezt az egész hülyeséget a hétvégén és ma reggel az osztályban. Írtam és fel is hívtam mindenkit, akit csak ismerek, hogy ki kinek küldte tovább.

– Köszönöm, Caleb. Nagyra értékelem mindazt, amit értem teszel – mondom, majd eltolom magamtól és megtörlöm a szememet. – Gyere és ülj le. Ideje megenni azt a jégkrémet.

A konyhába sietek és előveszek pár kanalat, majd visszasétálok a nappaliba és leülök Caleb és Zoe közé.

Nem ez az első alkalom, hogy Caleb fagyit hozott nekünk és az sem most először történik meg, hogy így együtt hárman itt üljünk a kanapén. Most is elhozta mind a hármunk kedvenc ízeit.

Legszívesebben újra megölelném.

– És, hogy telt a Hálaadás? Másnak is körbeadták a meztelen képét a campuson vagy csak az enyémet?

Mind a ketten nevetnek, miközben én minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kezdjek el sírni.

– Az enyém jól telt, hazamentem, hogy meglátogassam a családomat – mondja Caleb két kanál fagyi között.

– Az enyém is nagyjából így telt. Az a megtiszteltetés ért, hogy élő közelségből nézhettem, ahogy a nagybátyám szétveri valakinek az arcát. Ez is a szórakozás egyik fajtája.

– A mi hálaadási vacsoránk is majdnem verekedésbe torkollott. Oh! – mondom a homlokomra csapva. – El is felejtettem elmondani neked. Soha nem fogod kitalálni, hogy ki Zach testvére.

– Ki?

– Shep.

Zoe azonnal előrébb dől a kanapén. – Az a Shep?

– Az egyetlen és utánozhatatlan – mondom bólintva.

– Azta! Én… huh! – mondja, majd visszadől és egy hatalmas kanál fagyit lapátol a szájába.

Shep még mindig egy érzékeny téma Zoe számára. Később mindenképpen el kell majd mondanom neki, hogy hogyan állt ki Zach azért, hogy megvédje a becsületét Sheppel szemben.

– Tudom. Fogalmam sem volt róla, mert mindig úgy hívta, hogy…

– Slug – mondja Caleb befejezve a mondatomat. – Szent szar! Ismerem a barátodat, D. Zach Hastings egy igazi számítógépes zseni, ugyanakkor egyáltalán nem úgy néz ki, mi?

– Említette, hogy párszor már találkoztatok. Teljesen ledöbbent, amikor elmondtam neki, hogy korábban egy baseball játékossal randiztam.

Caleb egy újabb kanál fagyit majszol, miközben egyfolytában a fejét rázza.

– D, őszintének kell lennem veled… nem hiszem, hogy mindezt Zach tette volna.

– Ezt mégis miért mondod? Úgy értem, te is elolvastad az üzenetet. „Z” volt az, aki küldte. És még csak le sem tagadta.

– Tudom, tudom – mondja, majd a kanapé elejére csúszik, és a dohányzóasztalra teszi a fagyiját. – Hallgass meg, kérlek. Esetleg valaki nem lophatta el a telefonját? Valaki, akiről mindannyian tudjuk, hogy egy igazi kis sunyi, csúszó-mászó rohadék?

Volt értelme mindannak, amit mondott.

– Szerinted Shep tette ezt az egészet? – kérdezem, mire csak bólint. – De mégis miért?

– Hmm, talán azért, mert ő Shep – mondja Zoe, és ő is a kanapé elejére csúszik csakúgy, mint Caleb. – Ennek nagyon is van értelme, D. Az a srác egy igazi seggfej, és mivel te eléggé piszkálod a csőrét, ezért ártani akar neked.

–  Ez egyáltalán nem vicces. Az a srác nagyon szar dolgokat csinál azokkal a lányokkal, akik nem buknak a süket dumáira és hajlamos arra, hogy ezekkel a dolgokkal az öltözőben hencegjen a többi srác előtt. Komolyan, nagyon utálom azt a srácot.

– Mondtál vagy csináltál vele valamit? – kérdezi Zoe.

– Nem! Úgy értem, megemlítettelek téged, mire egy iszonyatos seggfejjé változott, de semmi más nem történt.

– Kíváncsi vagyok, hogy Zach telefonját mindezek előtt, vagy mindezek után vette el.

– Szerintem utána – mondja Caleb, majd feláll a kanapéról és elkezd fel-alá járkálni a szobában. – Most legszívesebben átmennék a campus túloldalára, hogy kirángassam azt a seggfejet az órájáról és jól megverhessem, még ha nem is érnék el velem semmit sem.

– Higgadj le! Nem tudjuk biztosra, hogy ő tette e mindezt.

– Nem is tudom, D. Caleb nagyon jó érveket hozott fel ellene, és nekem is az az érzésem, hogy ő tette mindezt – mondja, Zoe. – Ráadásul te magad is azt mondtad, hogy nem tudnád elképzelni, hogy Zach képes lenne ilyen dolgot megtenni. Én sem tudok semmi rosszat mondani róla…

– Amikor találkoztam vele, az egész éjszakát azzal töltötte, hogy elmesélte annak a non-profit vállalkozásnak a folyamatát, amit el szeretne indítani – mondja Caleb.

– És azt is tudod ugye, hogy honnan jött az ötlet? – kérdezem, mire Caleb csak megrázza a fejét. – Onnan, hogy Zach a középiskolában kifejlesztett egy alkalmazást, a „bejön-vagy-nem jön be” alkalmazást. De egy idő után kicsúszott a kezei közül az irányítás, aminek a következtében iszonyatos dolgok történtek.

– Szóval azt mondod, hogy Zach képes lenne rá, hogy meztelen fotót küldjön másoknak a barátnőjéről, csak azért, mert a középiskolában rossz dolgot tett? – vág vissza Caleb.

Nos…, nem, egyáltalán nem így gondolom. Azt hiszem ezért is olyan nehéz elhinnem ezt az egészet. Amikor Zach elmondta nekem a középiskolában történteket, szinte éreztem a bűntudatát. Mindig is sajnálni fogja a történteket. Mégis, amikor a Pozitivitás Kifejezéséről beszélt, annyira szenvedélyesnek tűnt.

Nem hiszem, hogy ő lenne a felelős a történtekért.

Én meg, mint egy idióta megvádoltam mindezzel a hülyeséggel.

Bassza meg! Azt hiszem, elcsesztem a legjobb dolgot, ami valaha velem történt.

Hatalmas sóhaj szakad ki belőlem és hátradőlök a kanapén. – Én vagyok a legborzasztóbb.

– Egyáltalán nem vagy borzasztó. A bizonyítékok is mind azt mutatják, hogy Zach tette az egészet. Ezenfelül minden elmélet is arra ad bizonyítékot, hogy ő tette. És nincs semmiféle konkrét bizonyítékunk Shep ellen.

– Hogyan bizonyítsuk rá ezt az egészet?

Caleb továbbra is fel-alá sétál a szobában, miközben magában mormol. Sem Zoe, sem én nem értjük, hogy miket mond. Csak ülünk és nézzük, hogy különböző terveket készít magában.

Végül velünk szemben megáll és a kezeit a csípőjére teszi. – Hadd intézzem el én.

– Rendben.

– De, D! Azért készülj fel kérlek arra is, hogy lehet, hogy nem ő az, aki a fotót küldte, bár eléggé biztos vagyok benne, hogy ez valószínűtlen.

A szám azonnal kiszárad erre a gondolatra. Annyira hittem benne, hogy Zach ártatlan, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy mi van, ha tényleg bűnös, hogy mi van, ha tényleg ő küldte a fotót.

A gyomrom azonnal görcsbe rándul.

– Felkészültem,Caleb.

Az ébresztőórám hangjára ébredek, majd átnyúlok érte az éjjeliszekrényre és keresztülhajítom a szobán.

Nem akarok ma reggel órára menni. Nem, nem akarok, inkább nem tudok.

Nem állok még készen arra, hogy szembenézzek a többiekkel. Biztos vagyok benne, hogy legalább egy ember az osztályból látta azt a fotót. Caleb azt állítja, hogy senki sem tudja, hogy ki az a lány fotón, ennek ellenére én tudom, és akárhányszor csak valaki rám néz, azon fogok tűnődni, hogy ők is tudják, hogy én vagyok azon a képen.

Becsukom a szememet és megpróbálok visszaaludni, de nem használ.

Nem tudok aludni.

Egész éjjel csak forgolódtam és hánykolódtam. A francba, péntek óta – amióta a világom a feje tetejére állt – nem is aludtam, úgy igazán.

A megszokástól vezérelve felkapom a telefonomat és megnézem, hogy nem kaptam-e Zach-től üzenetet.

Az elmúlt napokban annyiszor csináltam ezt, hogy szinte már meg sem tudom számolni. Ha valakivel éjt nappallá téve SMS-ezel, hozzászoksz, és amikor egyszer csak hirtelen kilép az életedből, a kétségbeesés mély gödrébe zuhansz.

Végül sikerül erőt vennem magamon és feltápászkodom az ágyból, pont abban a pillanatban, amikor Zoe besétál a szobámba.

– Reggelt, kelj fel.

– Nem, nem – mormolom.

– Oh, de. Órára kell menned. Ne is kezdj el vitatkozni velem.

– Nem, semmiképpen sem – mondom, majd visszamászom az ágyamba és szorosan a fejemre húzom a takarót.

Zoe minden erejét bevetve megpróbálja lehúzni rólam a takarót. Érzem, ahogy az anyag kezd kicsúszni az ujjaim közül és végül ő nyer.

Ám ennek ellenére meg sem mozdulok, ugyan úgy fekszem tovább.

– Gyerünk, kelj fel! Caleb azt mondta, hogy senki sem tudja, hogy te vagy az a lány és én hiszek neki. Semmi arra utaló jel nem volt az üzenetben, hogy ki szerepelhet a képen, így senki sem látott téged meztelenül a campuson, kivéve Calebet. Azzal pedig tisztában vagy, hogy nála jó helyen van a titkod. Szóval, kelj fel!

– Soha.

Felugrik az ágyra és elkezd össze-vissza ugrálni, mire a rugóknak köszönhetően én is le-föl pattogok az ágyon. Nem sokára elkezdek nevetni és ez hihetetlen jó érzés. Úgy érzem, mintha már napok óta egyáltalán nem nevettem volna, pedig imádok nevetni.

– Állj, állj, állj! Mindjárt összetöröd az ágyamat és biztos lehetsz benne, hogy vetetni fogok veled egy újat.

Abbahagyja az ugrálást, mellém fekszik és kiskutyaszemekkel néz rám. – Kérlek, gyere be órára. Kérlek. Megígérem, hogy csak az előadások idejére hagylak magadra. Bekísérlek a terembe, majd óra után odamegyek és az ajtó előtt találkozunk, így nem kell egyedül megtenned a szégyen-sétát.

– Szégyen-séta? Azt hittem, hogy senki sem tudja?

– Így van, senki sem, viszont én tudom, hogy azt gondolod, hogy mindenkinek röntgen szeme van, így ha meglátják a melleidet, rögtön tudni fogják, hogy ki van azon a képen. Szóval, beszélhetnénk arról, hogy mennyire nem jó ötlet meztelen fotókat küldeni valaki másnak? A SnapChat egy szar alkalmazás, nagyon gyorsan el fog tűnni.

– Te sok meztelen képet küldtél már magadról?

– Talán. Tudod, nagyszerű melleim vannak – mondja vállat vonva.

Megrázom a fejem, ellököm magam a matracról, majd feltérdelek. – Jól van. Bemegyek az osztályba, de egész végig velem kell majd sétálnod mindenhova. Nem szeretnék belefutni, Shepbe.

– Rendben. És most menj zuhanyozni. Kicsit olyan szagod van, mint a pokolnak.

Felemelem a karom és megszagolom magam. – Oh,… igen. Gyorsan rendbe szedem magam.

Keresztülsétálok a szobán és kihúzom a ruhásszekrényem fiókját. Hirtelen minden Zach-kel kapcsolatos emlékem eszembe jut, ahogy itt állok a ruhák előtt.

A könnyeim csendben csorognak végig az arcomon, miközben a vállaim remegnek a hangtalan sírástól.

Zoe hátulról körém fonja a karjait és nagyon jól esik a támogatása.

– Minden rendben lesz, D. Megígérem. Ki fogjuk deríteni, hogy ki áll az egész ügy mögött és jól tökön rúgom majd.

– Tényleg nagyon jó barát vagy, Zoe.

– Tudom – mondja és egy hatalmas, cuppanós puszit nyom az arcomra. – Menj zuhanyozni, büdöske. Negyvenöt perc múlva óránk lesz.

Újra megteszem, miközben elfoglalom a helyemet.

Megnézem a telefonomat.

Semmi sem jött Zach-től, nem mintha várnék tőle valamit, csak kíváncsi voltam.

Caleb az utolsó pillanatban rohan be a terembe és elfoglalja a mellettem lévő üres helyet.

– Hogy bírod?

– Azt hiszem a vártnál jobban. Úgy érzem, mintha hirtelen mindenki X-Manné változott volna és megkapták volna a röntgenlátás tehetségét – mondom vállat vonva.

– Nos, ne aggódj tovább. Senki sem sejt semmit sem. A reggeli előadásomon körbekérdezgettem, hogy esetleg sejti, vagy tudja-e valaki, hogy ki van a fotón.

– És?

– Senki sem sejt semmit, csak annyit emlegetnek, hogy milyen dögös a csaj – mondja egy kacsintás kíséretében, mire azonnal jobb kedvre derülök.

Túlságosan dühös vagyok azokra a bunkókra, akik elküldték azt a fotót és ezzel elindítva ezt a lavinát. Úgy értem, ki fogad el olyan emberről meztelen képet – sőt még továbbítja is azt – akit egyáltalán nem is ismer?

Az igazi seggfejek, azok.

– Van bármi, amivel közelebb kerültünk az ügy megoldásához?

Caleb egyenesen a szemeimbe néz, de nem válaszol a kérdésemre. – Szerintem erről inkább később beszéljünk.

A gyomrom azonnal lesüllyed.

Ez nem jelenthet semmi jót.

Az egész órát céltalanul töltöm, egy kicsit sem figyelek oda az előadásra. A fejem tele van mindenféle dologgal, de egy kicsit sem hasonlítanak ahhoz, amiről a professzorunk beszél. Akárhányszor csak becsukom a szemeimet, mindig azért könyörgök, hogy végre oda tudjak figyelni, mindent megpróbálok, de nem segített, így feladom az egészet, inkább csak üres tekintettel bámulom a laptopomat.

Szerencsére Caleb végig szorgalmasan pötyög a laptopján. Később mindenképpen el kell majd kérnem tőle a jegyzeteit.

Az ujjaim ismét az előttem fekvő telefonom felé vándorolnak. Megnyomom a megfelelő gombot, mire a kijelző életre kel.

Semmi hívás.

Semmi üzenet.

Semmi remény sincs már számunkra.

Végre véget ér az óra. Mindenki összeszedi a cuccait és kirohan a teremből, mert senki sem szeretne a hatalmas tömeg mögött sétálni.

Ma még a szokásosnál is lassabban mozgok.

Amikor végre készen állok, hogy végre lefolytassuk Calebbel azt a szörnyű beszélgetést, már nincs ott.

Látom, ahogy épp lefelé rohan a lépcsőkön, mire utána kiáltok.

– Később! – mondja.

A vállaim leereszkednek. Egy újabb aggódással teli nap.

Zoe a terem előtt vár rám, amikor kilépek az ajtón. – Minden rendben van?

– Caleb azt mondta később beszélnünk kell valamiről.

– Mégis miről?

– Nem tudom. Azt nem mondta, ami persze, csak még szarabbá teszi ezt az egészet, mert…

– Most egész nap emiatt fogsz aggódni. Remek.

– Minden rendben van.

– Biztos vagy benne? Kihagyhatom a következő órámat és hazamehetek veled, ha erre van szükséged.

– Nem, nem szükséges. Te kényszerítettél, hogy ide jöjjek, úgyhogy maradnod kell. Különben sem hiszem, hogy még hazamegyek most. Valahonnan szerzek magamnak egy kávét és később visszajövök érted. Így én sem fogok otthon duzzogni.

Belém karol, majd azt mondja. – Azt hiszem ez egy nagyszerű ötlet. Körülbelül két óra múlva végzek, úgyhogy nem is kell olyan sokáig várnod. Aztán veszünk egy pizzát, hazavisszük, és aztán ejtőzünk a kanapén.

– Remek terv, de nem nézzük azt a hülye TV műsort, amire mostanában annyira rákattantál.

– Rendben van, de csak azért mert most összetörték a szívedet – mondja összeszűkült szemekkel.