8. Fejezet

Nyolc

Fordította: Suzy

Ez hivatalos.

Én, Delia Devlin, szerelmes vagyok.

Marshmallowba.

Ugh. Remek.

És Zach-be.

Három hete folyamatosan üzengetünk egymásnak. Basszus, vett egy kecskét miattam! Hogy is ne lennék belé szerelmes? Zach szórakoztató és nekem szórakozásra van szükségem.

Ez nem lenne akkora probléma, ha nem dobnék el mindent abban a pillanatban, amikor a telefonom megrezzen vagy megcsippan, vagy ha nem ő lenne az első gondolatom reggelenként… és az utolsó esténként.

Törölni kellene az egészet és akkor ez a szerelem hülyeség nem jelentene semmit.

De ez mind igaz. Így ez lényeges.

A telefonom ismerős rezgése egy új üzenetre figyelmeztetett.

Egy mosoly formálódott az arcomon, mert tudom, ki az.

Látod? Itt is vagyunk.

Zach: Ezt figyeld!Szereztél nekem egy új ügyfelet.

Én: Miért is? És egy újat? Hogy szereztem neked az elsőt?

Zach: Emlékszel a srácra, akinek elrontottam a számát? Megkaptam azt a munkát, mert meséltem neki a csípős nyelvedről.

Én: Vagyis hazugságokat terjesztettél?

Zach: Azt tettem, Delia? Tényleg?

Én: Nos…. azt hiszem, nem.

Zach: Én is pont így gondoltam.

Zach: Vagyis, a SAJÁT vonzerőmet használtam, hogy megnyerjem magamnak.

Én: Akkor jó mélyre ástál, hm?

Zach: Miért, kedvesem, azt mondod, nincs vonzerőm? Megdöbbentem!

Én: Tényleg, Zach? Igazán?

Zach: Ez már megint valami humor.

Én: Miért érzem úgy, hogy szarkasztikusan értetted?

Zach: Mert így volt.

Zach: Mindegy, ahogy mondtam, szereztem egy ÚJABB ügyfelet miattad és a vakrandink miatt.

Én: Vakrandink volt?

Zach: Igen, a rossz szám helyzet. Próbálj lépést tartani!

Én: Bocsi, bocsi. Folytasd, kérlek!

Zach: Miután ezt elmeséltem neki, nevetgélt és ilyesmi. Aztán, BAMM! Belelendültem. Meséltem neki Marshmallow-ról és a jövőbeni testvéreiről. Majdnem biztos vagyok abban, hogy a bugyija a padlón volt a hívás végére.

Én: AHA! Beismerted! Marshy-nak testvérei lesznek!

Én: És örülök, amiért lebűvölted az ügyfeled BUGYIJÁT *meghajlás*

Zach: Bocsánat, de én (kihangsúlyozva) voltam a bugyi-bűvölő.

Zach: Nem a semmiért hívtak engem Bugyi-bűvölő Zach-nek a fősulin.

– Mi olyan vicces?

Fenébe. Nem vettem észre, hogy hangosan nevetek és totál seggfej vagyok, mert épp csajos estét tartunk és én meg itt sms-ezgetek Zach-kel.

Megint.

Látod, miért baj ez a szerelem?

– Ó, uh, semmi fontos.

Zoe elvette a telefonomat és én minden erőmmel próbáltam visszaszerezni, de a fenébe vele és az ijesztően hosszú karjaival. Nézem, ahogy végigböngészi az üzenetváltásaimat, a szemöldökeit összeráncolva, mielőtt meglepetten felnéz.

– Ki a fene ez, D?

– A neve Zach.

– Igen, el tudom olvasni, de ki ő?

Összekulcsolom a kezeimet.

– Én, hm… nos, nem igazán tudom, ki ő. Ahogy láthattad, volt egy kis felfordulás. Miután beszéltünk...

– Várj – Zoe a kezét felemelve félbeszakít. – Beszéltél vele? Személyesen?

– Telefonon. Kétszer.

– És?

– Mi és?

– Milyen szexi a hangja?

Érezve, hogy elvörösödik az arcom, eltakarom a bizonyítékot a legjobb barátom elől, de ő gyorsan megragadja a kezeimet és elhúzza. A sajátjában tartja őket, csintalan vigyorral a szemeimbe bámul.

– Te kis huncut, te. Elhallgattad.

– Ez... gah! Zoe, olyan dögös. Rekedtes és mély – nem érdekelt, hogy úgy hangzom, mint egy ostoba tinilány. Zach hangja dögös.

– Miről beszélgettetek?

– Először tisztáztuk a helyzetet arról, kik is vagyunk. Másodszor… – a szám kiszárad, mert tudom, hogy Zoe ki fog akadni attól, amit elárulok. Ez nem olyan, mintha szándékosan akarnám eltitkolni a Netflix estémet Zach-kel. Én... nos, én sem tudom megérteni, hogy mi ez az egész Zach-kel. Hogyan tudnám akkor elmagyarázni Zoe-nak?

– D? Másodszor?

– Pénteken.

– Mint a múlt péntek? Két nappal ezelőtt?

– Igen?

Összevonja a szemöldökeit.

– Ezt most kérdezed vagy mondod?

– Mondom?

– Delia!

– Rendben! Mondom! A múlt pénteken volt. Mi csak, uh, együtt néztünk egy műsort.

– Átjött?

– Telefonon keresztül. Azzal kezdődött, hogy üzengettünk, aztán vacsorát vett nekem…

– MICSODA! – tört ki megszakítva engem. – Hogyan?

– Körbetelefonált és megtalálta a helyet, ahonnan csirkeszárnyat rendeltem. Úgy terveztük, hogy ugyanazt esszük – Zoe szemei óriásiak voltak, az ajkaimra fókuszált, ahogy magába szívott minden szót, ami kijött a számon. – Édes volt, olyan őrült zaklató módon. Mindegy, felhívtam őt, miután a már kifizetett kaja megérkezett és sosem tettük le.

– Ezért ültél a nappaliban az éjszaka közepén.

– Ezért.

– Még valami, amiről tudnom kell?

Megharapom az ajkam, gyűjtöttem a bátorságot, hogy meséljek neki a két héttel ezelőtti éjszakánkról. Basszus. El kell neki mondanom. Ő a legjobb barátom és ez így helyes.

– Emlékszel arra, amikor kimozdultunk?

Az állát kopogtatta.

– Hmm…. a Lola’s?

Bólintok.

– Mi van vele?

– Nos...

– Ki vele!

Feltartom a kezem.

– Oké, oké. Kilopták a pénzemet a tárcámból és te seggrészeg voltál és én megígértem Calebnek, hogy nem sétálok haza, mert késő volt és én nem akartam semmi zűrt, így Zach… megmentett minket.

Felpattan a kanapéról, olyan vadul néz rám, mint egy macska.

– Részeg voltam és ennek a srácnak a kocsijában józanodtam ki? Mi!

– Nem! Kifizette a taxinkat és még borravalót is adott a sofőrnek.

Visszaült a kanapéra, a lábait maga alá húzva, a kezeit az ölébe fektette. Szelídnek tűnt, majdhogynem hihető volt az alakítása.

–  Ó. Nos, ez kedves volt tőle. Tehát… tervezed, hogy, tudod, találkozol vele?

– MIVAN? Nem! Ezt nem tehetem!

– De ő helyi, igaz?

Megbillentettem a fejem, kétkedően, mire akar ezzel kilyukadni.

– Igen...

– Tökéletes! – összecsapja a tenyerét. – Akkor találkozni fogsz vele.

– Nem! Semmiképp!

Hirtelen a telefonom billentyűzetét kezdi nyomogatni és a füléhez emeli. Akcióba lendültem, de elkéstem.

– Delia – a hangja átsiklott a vonalon, gördülékenyen, határozottan. – Mivel érdemeltem ki ezt a kellemes meglepetést?

Megszerzem a telefont, ahogy Zoe kinyitotta a száját, hogy beszéljen; túlságosan zavart lett a hangjától.

– Én – én – idegesnek hangzottam – mert ideges voltam. Csak nem értettem, miért.

– Ki vele, drága! Dolgozom, tudod.

– Épp ledrágáztál engem, Zachary?

– Először is, a nevem nem Zachary. Hanem Zach. M…

– Tényleg?

– Igen – válaszolta kérdőn felemelve a hangját. – Miért olyan meglepő ez?

– Biztos voltam benne, hogy a Zach a Zachary vagy a Zachariah rövidítése.

– Nem. A mamám valami egyszerűt akart, azt hiszem. Így csak Zach.

– Attól még hívhatlak Zachary-nek?

– Nem – a hangja szigorú volt. Figyelmen kívül hagytam.

– Meglátjuk.

– Mindegy, ahogy már mondtam, mielőtt durván félbeszakítottál, igen, ledrágáztalak, drága Delia. Nos, mire van szükséged?

– Ó…. semmire.

– Csak azért hívtál, hogy csevegjünk?

– Technikailag nem én hívtalak fel – Zoe-ra néztem, aki ártatlanul felemelte a kezeit. – A barátnőm ellopta a telefonomat és átnézte az üzeneteinket. Egyébként, egyetért velem és szerinte is teljesen perverz vagy.

– Ezt sosem mondtam! – kiabálja Zoe olyan hangosan, hogy Zach is hallja.

– Ne figyelj rá!

– Kérdezd már meg!

Zach kuncog.

– Ó, tehát erről van szó. Össze akar hozni minket, mert azt gondolja, hogy képtelenek vagyunk összefutni a városunkban.

– Igen, nagyon úgy tűnik.

A mellettem ülő Zoe-ra nézek, úgy tűnt, nagyon elégedett magával. Vigyorog és azt tátogja, szívesen. Hozzávágok egy párnát.

– …vacsorázni?

– Tessék? – egy pillanatnyi figyelmet sem szenteltem Zach-nek, de azt hiszem, hogy vacsorázni hívott.

– Nos, ez egy nagyszerű kezdet lenne, Delia.

– Bocs, Zoe megzavart.

– Zoe? Á, a barát?

– A barát.

– Azt kérdeztem, hogy lenne-e kedved, nem is tudom, velem vacsorázni? Robbie szerint is nagyszerű ötlet lenne találkozni, főleg a Netflix esténk után. Azt hiszem, hogy a barátaink megpróbálnak összehozni minket.

– Nagyon úgy tűnik.

– Igazuk van? Úgy értem, esetleg…. találkozhatunk?

Az ujjaimat gyötörtem, ez egy ideges szokásom volt. Vacsora Zach-kel? Én… nos, a fenébe, nem tudom, hogy akarom-e. Kedvelem őt – nagyon. Éjjel-nappal sms-ezünk, még viccelődünk is a találkozással, de hogy tényleg meg is valósítsuk? Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Mi van, ha nem olyan, mint vártam? Mi van, ha pontosan azt csinálom vele, amit Calebbel – összebarátkozunk, és aztán átváltozik valami többé, pedig az a különös szikra nincs is meg? Nem biztos, hogy szembe tudok nézni vele, szétrombolni a bennem élő képet róla, szétrombolni a kialakuló barátságunkat.

De megöl a kíváncsiság és az ösztönöm is kiabál rám.

Szerintem, találkoznom kell vele.

– Vagy kávézni, vagy meginni egy italt…. vagy elfelejthetjük azt, amit mondtam és közölhetjük a barátainkkal, hogy ne üssék bele az orrukat abba, ami köztünk van, bármi is az. Mindent elrontottam?

– Hm? Mi?

– Zoe megint megzavart? Kérlek, mondd, hogy ez meztelen párnacsatát takar.

– Perverz.

– Bűnös… ezúttal. De Delia?

– Igen, Zach? – kifogytam a szuszból, pedig a seggem a kanapéhoz volt tapadva, mióta ez a beszélgetés elkezdődött. Nem volt oka annak, hogy a hangom olyan legyen, mintha most futottam volna le öt kilométert.

– Eljönnél velem egy randevúra? Tényleg szeretnélek egyszer elvinni. Már hetek óta ajánlgatom, hogy találkozzunk. Kérlek!

Zoe felvisít és hátraesik egy óriási vigyorral az arcán, mintha ő lett volna az, akit randira hívtak.

– Miért? – a szemem sarkából látom, hogy Zoe meglepetten kapja fel a fejét felém.

– Hogy érted ezt?

– Úgy, ahogy mondtam.

– Delia… – kezdte Zach, olyan vastag bűbáj volt ebben az egy szóban.

– Egyetlen okot akarok, amiért igent kellene mondanom.

– Mert meg fogom engedni, hogy megfogd a fenekem?

A testemet nevetés rázta meg abban a percben, ahogy a szavak elhagyták a száját.

– Mi van? Azt kell mondanom, fantasztikus seggem van, Delia. Meg akarod majd fogni, és gyakran akarod majd megfogni.

Zoe hitetlenkedve bámul rám, mert annyira nevetek, hogy meg se tudok szólalni, ahogy Zach folytatja az áradozást a seggéről.

– Gyúrok és biztos lehetsz benne, hogy annyit guggolok, hogy a seggem fenemód jó. Nem fogod megbánni, ha igent mondasz, és ha igent mondasz, és szépen kéred, még talán meg is mutatom.

– A seggel győztél meg, Zachary.

– És, Delia!

– Igen?

– Hozd  a pénisztartómat.

Zach: Hogy érzel a sushi-val kapcsolatban?

Én: Érzem, ahogy lecsúszik a torkomon és gyorsan vissza is jön. Ez számít?

Zach: Akkor a sushi nem. Megjegyeztem.

Zach: Mi van a mexikóival?

Én: Ehetem csak az ingyen chipset és a salsát?

Zach: Nem. Mi van az olasszal?

Én: Lehetsz még ennél is klisésebb?

Zach: Biztosan találok rá módot.

Zach: Allergiás vagy valamire?

Én: Emberi lelkek.

Zach: Ó, remek. Akkor nagyszerű társaságban leszel.

Zach: Jó, ha felveszlek holnap hétkor?

Én: Megírom a címet.

Zach: Tudod, már meg kellett volna kérdeznem… elmúltál tizennyolc, ugye?

Én: Csak 3 évvel.

Zach: Végre tisztáztuk ezt. Szép álmokat, Delia!

Én: Jó éjszakát, Zach!

Az első gondolat, ami végigfut az agyamon, amikor kikapcsolom a képernyőt: Ő megért.

Mindig voltak barátságaim, ahol alapvetően megértettek engem. Zoe-val ellentétben én azonban sosem találtam olyan embert, akivel minden tekintetben klappoltam, aki elfogadott engem az összes fura szokásommal együtt, még Caleb sem, habár közel volt… amíg el nem rontottuk.

De Zach? Ő olyan szinten megért engem, amit nem is vártam, megérti a szarkazmusomat és nem borul ki, amikor olyan hangulatban vagyok. Elfogadja az e mögött lévő sötétséget, és ami még jobb, visszavág. A beszélgetéseink gördülékenyek, flörtölősök és ez jobban tetszik, mint kellene – nem említve azt, hogy a testem bizsereg az izgatottságtól minden alkalommal, amikor küld egy üzenetet, mert tudom, hogy ezzel végtelen szórakozás indul el.

Zach megnevettet, könnyűnek és légiesnek érzem magam tőle. Vele nem érzem a való világ súlyát a vállaimon, nem izgulok, amiatt, hogy mit hoz majd az egyetem elvégzése.

Tudom, hogy nem ismerem még olyan régóta – és basszus, még csak nem is találkoztam vele – de tetszik, ahogy érzem magam és nincs semmi, ami miatt kész lennék ezt elengedni.

Csak azt remélem, hogy nem követek el óriási hibát azzal, hogy találkozom vele!