13. Fejezet

Tizenhárom

Fordította: Mazikeen

– A KONYHA MEZTELENKEDÉS MENTES TERÜLET!

Zoe éles hangja megremegteti a lakást, mire talpra szökkenek, és kiviharzom a hálószobámból, egyenesen be a konyhába.

Zoe mellett lefékezve becsúszom a konyhába, aki egy rémült Zach-re mered.

– Mi a...

Zach arca lángvörös, miközben a tekintetem letéved arra, hogy mi is takarja nemesebb részét.

– Pénisz edényfogók! – vihogok kontrollálhatatlanul.

– Micsoda? Az az ő... – Zoe közelebb jön és előrehajol, Zach privát területét vizsgálva. – Ó. Nos, legyek átkozott! Az nem is igazi pöcs.

Zach csúnyán néz le rá. – Mégis miből gondoltad, hogy az egy valódi pöcs?

Felegyenesedik és vállat von. – Nem tettem be a kontaktlencséimet. Most pedig, menj arrébb! Elállod az utat a kávéhoz. És menj, vegyél fel nadrágot. Senki sem szeret egy átkozott mardekárost.

Zach álla leesik, az arca egy merő sokk, de azért elbotorkál az útjából és mellém lép.

– Fel kellett volna vennem egy nadrágot, sajnálom – de hé, legalább egy trikót felvettem!

Felvigyorgok rá. – És megtaláltad a pénisz edényfogóidat.

Zoe felé kapja a fejét. – Hagynunk kéne, hogy úgy öntsön forró kávét, hogy a szemei nem működnek megfelelően?

– Majdnem olyan jól ért a kávéskancsókhoz, mint a fütyikhez.

– Hé! Hallottam ám!

– Ó, szóval csak a látásod van elcsesződve? Akkor én tévedtem.

– Delia, miért van az, hogy a pasid csak trikót, gatyát és zoknit visel? Úgy néz ki, mint valami idióta.

Várok..., hogy Zach kijavítsa Zoét a pasi megnevezés miatt. De nem teszi. Ahogy én sem.

– Szerintem aranyos... olyan kocka módon – kacsintok Zach-re. – Te vagy a kedvenc kockám, ha már itt tartunk.

Zach csak a fejét rázza, és bemegy a hálószobámba. Pillanatokon belül ismét előkerül, immáron farmerben, és egyenesen Marshmallow ketrecéhez megy.

– Delia, hol van Mályva?

– Nincs a ketrecében?

– Nincs – csípőre teszi a kezét, és a pokolba velem, ha nem sokkal dögösebb, mikor így áll. – Hé, Zoe?

Zoe csak felmordul, és belekortyol a kávéjába, mindenhová nézve csak Zach-re nem.

– Ha bemegyek a szobádba, találok ott egy bolyhos kecskegidát?

– Fogalmam sincs, miről beszélsz.

– Zoe, te elloptad a kecskéjét?

Zoe leteszi a bögréjét, és összefonja a karját a mellkasán. – Mit értesz lopás alatt?

– Zoe!

– Mi van? – kalimpál a karjaival. – Olyan aranyos és puha, és neked volt valakid, akivel összebújhattál, nekem meg nem. Így volt igazságos!

Felnyögök. – Menj és hozd a kecskét, Zoe!

– Rendben – morogja és elcsörtet mellettem. – De be fogjuk szerezni a saját kecskénket, és akkor nekem is lesz egy bújós cimborám.

Zach-re pillantok, aki keményen próbálja visszatartani a nevetést. – Nos, Zoénál van a kecském.

– És te még azt gondolod, hogy én vagyok a fárasztó.

Átsétál a szobán, egyik karját a derekam köré fonja, a másikat pedig a szájához emeli. Túlságosan beleveszek a tekintetébe, hogy azt figyeljem, hogy mit csinál, de érzem a nedvességet, mikor az ujjai az arcomhoz érnek.

– Szerintem cuki és fárasztó vagy, még akkor is, mikor rászáradt nyál van az arcodon.

A mellkasára ejtem a fejem. – Miért nem tudsz ezzel nem foglalkozni?

– És kihagyjam a lehetőségét, hogy zavarba hozzalak? Soha!

– Olyan jó vagy hozzám, Zach!

– Szarkazmus, amit érzek, Delia?

– Csak egy kicsit – mutatom az ujjaimmal, hogy mennyire.

Zach egy lágy puszit nyom az arcomra. – Jó reggelt, egyébként.

– Reggelt. Egyébként mit csinálsz ébren ilyen korán? Még kilenc sincs.

– Valakinek dolgozni is kell kettőnk közül, te lógós.

– Nem vehetsz ki szabadnapot? Tiéd volt a vállalat.

– Látod, hogy mit tettél? Múlt idő. Most már csak egy jó öreg alkalmazott vagyok.

– Nesze! – Zoe közénk löki Marshmallow-t, akinek a szája körül lévő szőrről tej csöpög. – Visszakaphatod. Megetettem neked.

– Uh... köszönöm, azt hiszem – Zach elveszi Marshmallow-t, és a ketrecébe rakja, majd elkezdi a nappaliban szanaszét heverő játékokat a ketrecbe dobálni.

Elönt a szomorúság.

Nem akarom, hogy Zach elmenjen. Amikor legutóbb ilyet csináltunk, több mint egy hétig nem láttam. Azt nem akarom. Azt akarom, hogy itt legyen, közel hozzám.

– Mit csinálsz csütörtökön? – kérdezi, olvasva a gondolataimban. – Van dolgod vagy órád?

– Nincs. Szabad vagyok.

– Törekedni akarsz arra a harmadik randira?

Vigyorgok. – Harmadik? Máris?

– Majd meglátjuk, mit gondolsz róla az este végére – kacsint.

– Akkor randi.

– Helyes. Komolyan gyűlölöm, hogy ezt kell tennem...

– Menned kell. Megértem. Gyere, lekísérlek.

Magamra kapok egy kapucnis pulcsit, és kinyitom az ajtót, miközben ő felveszi a cipőjét és felemeli Marshmallow ketrecét.

– Mályva, köszönj el szépen az új barátnődtől.

– Hiányozni fogsz, szépfiú! – kiabálja Zoe a konyhapulttól, kacér pillantást küldve Zach felé. – Te is, csődör!

Csak a szemem forgatom, és kitessékelem a kuncogó Zach-et az ajtón.

Mikor a kocsijához érünk, búcsúzóul megcirógatom Marshmallow-t, azt ígérve, hogy hamarosan látjuk egymást. A kezemhez dörgöli az orrát, amitől sírhatnékom támad, annyira édes.

– Csütörtökön felhívlak, hogy eldöntsük az időpontot, de ismerem a legmenőbb helyet, ahová mehetünk.

– Azt hiszed, hogy olyan agyafúrt vagy ezekkel a randikkal, ugye?

Vállat von. – Szeretek úgy tenni, mintha tudnám, hogy mit csinálok, mikor megpróbálom belopni magam a szívedbe.

– A szívembe? Elég magas céljaid vannak, Zach.

– Dugulj el és gyere ide!

Megragadja a trikóm és közelebb ránt, majd a tenyerébe fogva az arcom az ajkaimhoz érinti a száját.

Gyors csókot váltunk, mivel mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy több mint képesek vagyunk rá, hogy elragadtassuk magunkat.

– Írsz majd? – kérdezi, hüvelykujjával az arcom cirógatva.

– Fura lenne, ha nem tenném.

Elhúzódom, és intek neki, miközben visszamegyek az épületbe.

Egyszer csak a nagy büdös semmiből elismerő füttyentést hallok, elég éleset ahhoz, hogy csak úgy visszhangozzon a környező épületekről.

– Gyűlölöm látni, ahogy távozol, de imádom nézni, ahogy mész, bébi! – kiáltja Zach.

Tűzben ég az arcom, ahogy hatalmas mosollyal a képemen megszaporázom a tempót.

Zach: Szóval, ezt korábban nem akartam említeni, de...

Én: Baszottul nem küldhetsz ilyen üzeneteket!

Zach: Oh, sajnálom. Elszundítottam. Nem sokat aludtam múlt éjjel. El sem tudom képzelni, hogy mi tarthatott ébren. Hmm...

Én: Zach?

Zach: Igen?

Én: Már megint a horkolásomon csúfolódsz?

Zach: Én? Neeeeeeeeeem. *ártatlanul remegteti a szempilláit*

Én: Tudod, arra gondoltam, hogy a tegnap estét a második randiknak tekintsem, de...

Zach: Mindent visszaszívok! A horkolásod a leggyönyörűbb részed!

Én: Jobb, mint a seggem?

Zach: Na meg a segged.

Én: Lökött vagy.

Zach: Szeretem, mikor mocskos dolgokat mondasz nekem.

Én: Omg. Vajon miért engedtelek be valaha is az ágyamba?

Zach: A Harry Potteres alsó miatt volt.

Én: Hogy is felejthetném el?

Én: Neked nem dolgoznod kéne?

Zach: Nem. Úgy egy órája befejeztem a napot. A fivéremmel vacsorázom.

Én: Dögös a fivéred? Kedvesebb nálad? Fogadok, hogy ő nem visel Harry Potteres gatyát.

Zach: Már megbocsáss, én egy csődör ÉS kedves vagyok. Ő totál a csajok kedvence, szőke, szomszéd–srác féle szarság. És egy totális seggfej.

Én: Tényleg az?

Zach: Nem, de nem fogom őt dicsőíteni, mikor magamról is beszélhetek.

Én: Magabiztosságod nem ismer határokat. Azt hittem, hogy a kockáknak mind szégyenlősnek és bizonytalannak kéne lenniük.

Zach: Megmondtam, én másfajta vagyok, bébi. J

Én: Befejezted?

Zach: Dehogy.

Zach: CSATOLMÁNY LETÖLTÉSE

Zach: Egy kép rólam, hogy legyen mivel elfoglalni magad.

Én: Legalább hatvan állad van ezen a képen. Hogy fog lefoglalni egy pacaarc?

Én: OMG. Te azt hiszed, hogy beteszem AZT a fantáziálásaim közé?

Én: Mert jól gondolod! Lépek, hogy elszórakoztassam magam. Viszlát!

Zach: Látod, ilyen, amikor készítesz egy szexi képet és elküldöd nekem, az ÉN fantáziálgatásaim közé.

Zach: Légy csapatjátékos, Delia.

Én: CSATOLMÁNY LETÖLTÉSE

Zach: Miből gondolod, hogy láb fétisem van?

Én: Mert nincs? Feltételeztem, hogy minden pasinak van. Folyton vannak IG-n és FB-n perverzeim, akik képet kérnek.

Zach: A leghatározottabban semmi szexuális vonzalom nincs bennem a lábad iránt.

Én: Szóval azt mondod, hogy a lábam ocsmány. Vettem.

Zach: Nem azt mondtam. Lábnak aranyos.

Én: De nem akarod megdugni őket?

Zach: Most ugye sarokba szorítottam magam, huh?

Én: Talán, és ezt egggggggész éjszaka folytatni fogom! Az őrült a specialitásom.

Zach: Mintha nem tudnám.

Zach: Épp most ettem meg egész életem LEGJOBB pizzáját!

Én: Miért cukkolsz engem ilyen dolgokkal?

Zach: El tudlak hozni ide a csütörtöki randinkra, de valahova máshova akarlak elvinni. Talán a negyedik randink lehet pizza.

Én: Ó, szóval azt hiszed, hogy elég szerencsés leszel ahhoz, hogy összehozz velem egy negyedik randit?

Zach: Nos, igen. Miután ízelítőt kaptál az ágyban nyújtott képességeimből, nem létezik, hogy kihagynál egy negyedik randit velem.

Én: Épp most jöttem rá, hogy miért olyan nehéz levegőt vennem körülötted.

Zach: Az egóm elszívja a szoba összes levegőjét, nem így van?

Én: Bingó, öcskös.

Én: Azt hittem, hogy a fivéreddel vagy.

Zach: Az a ganaj dobott engem egy utolsó pillanatban összejött randiért, így Robbie meg én rendeltünk egyet, hogy összeforrasszuk összetört szívemet.

Én: Közel álltok egymáshoz? Te és a fivéred?

Zach: Azt mondanám, hogy átlagos. Nem sms-ezünk és pletykálunk, ha ez az, amire gondolsz. Legtöbbször csak az ünnepeken látom őt, a napirendünk miatt. Tulajdonképp, ő a mostohatestvérem, de a szüleink hat éves korom óta együtt vannak.

Én: Miután anyukád elhunyt?

Zach: Ja. Apum és az ő mamája röviddel az után találkoztak, hogy az apukája meghalt. Kicsit olyan volt, mintha az univerzum hozta volna össze őket. Slug legalább az idő felében csak egy púp az ember hátán, de szeretem a fickót.

Én: Slug?

Zach: Ja, annak hívjuk. Baseballos a csávó.

Zach: Közel álltok egymáshoz a fivéreddel? Részben ő a hibás a rossz számos dologért, nem így van?

Én: Fogjuk rá. Igen, közel állunk. Anyum a kórházban dolgozott, így általában csak magunkra számíthattunk.

Én: Oké, talán nem kellett volna azt mondanom, hogy csak magunkra számíthattunk. Ettől úgy hangzok, mint valami pöcs, aki nem hálás mindazért, amit anyu tett. Csak sok éjszakát töltöttünk kettesben, mert anyu egy keményen dolgozó szingli nő volt, aki nem keresett magának azért férfit, hogy gyűrűt húzzon az ujjára, mert. Ő. Elszánt. Volt.

Zach: Fogadok, anyukád király.

Én: Tényleg az. Valamikor találkoznod kéne vele.

Én: Ó, ez kínos... már a családdal való megismerkedésről beszélek, és hivatalosan még csak nem is vagyunk egy pár.

Zach: Nem vagyunk?

Én: Azok vagyunk?

A telefonom felvillan, egy bejövő hívás Zach-től.

– Azt mondod, mi nem randizunk? – kérdezi, mielőtt bármit mondhatnék.

– De igen...

– Azt mondod, hogy másokkal is találkozgatni akarsz?

– Nem...

– Akkor egy pár vagyunk.

Csendben maradok, mivel nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Annyira félek attól, hogy címkét aggassak erre az egészre, ami tudom, hogy hülyeség.

– Delia?

– Igen, Zach?

– Nem akarsz az lenni?

Mély levegőt veszek, és kibököm a választ, amiről tudom, hogy helyes, még ha az agyam mást is mond.

– De. Én egy pár akarok lenni veled.

– Biztos vagy benne?

– Igen. Csak... félek. Tudom, hogy nem kéne ezt az egészet rád zúdítanom, de te vagy az egyik oka, amiért meg vagyok rémülve. Én kedvellek, Zach – nagyon is –, de mi van akkor, ha ez nem működik? Mi van akkor, ha túl hamar ugrunk bele.

Zahc sóhajt. – Emlékszel, mikor az exeinkről beszéltünk? A tűzijáték hiányáról?

– Ja.

– Istenre esküszöm, valaki be fog osonni, és elveszi a macsó kártyámat ezért a szarért, de én veled éreztem azt. Mikor először megcsókoltuk egymást, már akkor tudtam, hogy te megéred, hogy belevágjak, és vállaljam a kockázatot.

Nem hagyom magamnak, hogy túlgondolkodjam a szavait, mivel tisztán és nyugodtan akarom tartani a fejem.

– Mi van akkor, ha nem érem meg a kockázatot?

– Sosem tudjuk meg, ha nem próbáljuk meg.

– Mond, hogy már most egy pár vagytok, Dalilah! – érkezik Robbie hangja hangosan a mikrofonból. – Képes volt egy epikus jelenetnél megállítani a filmet!

– Hányszor mondtam már neked, hogy a neve Deliah? Deal-ya. Érted?

– Beszélgetsz rólam Robbie-val? – kérdezem.

– Néha.

– Mondd, hogy igen! Úgy néz ki, mintha valaki belerúgott volna a kecskéjébe.

– Dugulj el, Robbie!

Nevetek. – Ha igent mondok, abbahagyja az ordibálást?

– IGEN! – üvölt Robbie ismét.

– Vállalom a kockázatot, Zach, de jobban teszed, ha megéred!

– Már láttad a Harry Potteres alsómat – tudod, hogy megérem. Aztán suttogva hozzáteszi. – Kacsint!