15. Fejezet

Tizenöt

Mire Zach befordul a felhajtójára és üresbe teszi a kocsit, a köztünk lévő feszültség már tapintható.

Leállítja a motort, és felém fordul.

– Biztos vagy ebben, Delia?

– Zach, épp azon voltam, hogy még az agyadat is kikeféljem belőled egy parkolóban. Biztos vagyok benne.

– És nem gondolod, hogy túl korai? Nem fogod holnap reggel megbánni?

Olyan közel hajolok hozzá, amennyire csak a biztonsági öv enged, és egy csábos mosolyt vetek rá. – Adj egy okot, vagy inkább hármat, hogy ne tegyem.

Az orrcimpái megremegnek, és mielőtt felocsúdnék, már ki is pattan a kocsiból, felrántja az ajtóm, kisegít az ülésből, és már terel is a háza felé.

– Robbie itthon van? – kérdezem, mialatt egyre közelebb érünk.

– Kibaszottul jobb, ha nincs! – motyogja Zach.

Kinyitja a zárat és felkapcsolja a villanyt, ezzel fénybe borítva egy keményfa padlóval és szürke bútorokkal berendezett nagy nappalit.

A falak szikrázóan fehérek, és biztos vagyok benne, hogy mikor a nap felkel, a hátsófalon lévő öblös ablak még gyönyörűbbé teszi.

– Wow. Ez elképesztő!

– Jelenleg tiszta kupleráj. Robbie ma nem zavartatta magát azzal, hogy összetakarítson maga után.

– Nem annyira vészes. Láttam már rosszabbat – ingek és zoknik hevernek szanaszét a szobában, pár üres üdítős doboz hányódik az asztalon, de semmi túl szörnyű.

Engem figyel és felhúzza az egyik szemöldökét.

Visszamosolygok, mivel tudom, hogy mit kérdez.

Aztán együtt felvágtatunk a lépcsőn, becsúszva a fordulókban, és úgy nevetve, mint a bolondok, mert benne vagyunk egy disznó viccben.

Szex.

Zach belöki a hálószobája ajtaját, majd miután már bent vagyok, bevágja és ráfordítja a zárat.

Fel akarom fedezni a szobáját, figyelmet szentelni az ízlésének, azért, hogy megtudjak róla valamit.

De még fontosabb, hogy elé akarok térdelni, hogy segítsek kigombolni a nadrágját.

– Delia – suttogja, mikor térdre hullok előtte. – Nem kell ezt tenned.

– Pofa be és hagyd, hogy levegyem a nadrágod!

Lassan bólint, szóval ezt úgy veszem, mint engedélyt a folytatásra.

Miközben ő azon van, hogy lerúgja magáról a cipőjét, én kigombolom farmerja gombját, és lehúzom a cipzárt, egész idő alatt tartva vele a szemkontaktust.

Lerúgja magáról a nadrágját, én meg a csípőjén, a bokszeralsója korcánál pihentetem a kezem.

– Látom, ma egyszerűt viselsz.

Vigyorog. – Tudatos döntés volt a részemről. Nem akartam megint tönkretenni a pillanatot.

– Legutóbb nem tetted tönkre. Szeretem a kockaságod, emlékszel?

Zach felszisszenve az ajkába harap. – Jelenleg mocskosul közel vagy a farkamhoz, és az összes gondolatom a rossz fejemben van, szóval biztos úgy van, bármit is mondasz, az jól hangzik.

Lassan húzom le a bokszerét, rászánom az időt, hogy incselkedjek vele.

Végre kiszabadul a farka, és az első, amit teszek, hogy végignyalom a hegyétől a tövéig. Felnyög, a keze a fejemhez vándorol, ott tartva engem, miközben a nyelvem lüktető farkát nyalogatja. A lába remegni kezd, ahogy lassan végignyalogatom, hegyétől a tövéig, tövétől a hegyéig.

Behúzom a számba a farka hegyét és megszívom.

Arrébb kapja magát. – Tudod, mit? Nem. Fel! – addig húz, míg már állok. – Te, a térdeden, ahogy a farkam nyalogatod, elég ahhoz, hogy végezz velem, és én nem akarom megszégyeníteni magam, szóval gyerünk! Vedd le a ruháid, és irány az ágy! Ott akarlak téged... először.

A testem zsibog a szavaitól, de a kezem végigsuhan a testemen, áthúzva az inget a fejemen, és eldobva valahová. Az ujjaim kikapcsolják a melltartóm, és nem siklok el a Zach-től származó apró hangocska fölött, mikor az első pillantást vetheti a mellimre.

– Gyorsabban, Delia!

A szoknyám is eltűnik.

Ott állok az alsómban, úgy zihálva, mint valami őrült. Zach tekintetében tűz tombol, ami oly forró, hogy érzem, ahogy a lángok a bőröm nyalogatják.

– Utolsó esély – figyelmeztet.

– Persz...

A mondat félbeszakad, Zach szája már az enyémen van. Egyetlen gyors mozdulattal sikerül az ágyra helyezni minket. Fölöttem tartja magát, az összes jó része tökéletesen passzol hozzám, egy magasságba esik az enyémekkel. Nem így kéne lennie, mivel jó tíz centivel magasabb nálam, de az ágyban valahogy úgy összeillünk, mint két hiányzó puzzle darab.

– Most le fogom venni a bugyidat, Delia.

– Nagyon remélem, Zach. Itt halok meg!

Csókot nyom a szám sarkára, majd lefelé az államra, a nyakamra, meg sem állva addig, míg el nem éri a bal mellemet.

– Neked van egy tetkód? Ez annyira dögös – mondja. – Miért ez a mondat?

A tetkóm szövege With All Your heart. – Mert én csak teljes szívemmel akarok csinálni bármit is. Nem akarok semmit félszívvel csinálni az életembe.

Látom a szemében, hogy tetszik neki az érvelésem.

Nyelvével végigköveti a szavakat, amik a mellem oldalán kezdődnek, és alatta fejeződnek be. Majd visszafelé halad, és meleg szája a mellbimbómra záródik, az érzéstől a csípőm a levegőbe emelkedik. A testem teli feszültséggel, megkönnyebbülés után vágyakozva. Összeszorítom a combjaim, mire Zach felnevet, a hang egyenesen testem közepébe hasít.

– Tudom, tudom.

Végigcsókolja a hasam, és az érzéstől az egész testemet borzongás járja át. Folytatja útját dél felé, szája épp a bugyim szélénél jár.

Csak egy másodpercig torpan meg, mielőtt lehúzza a fekete anyagot a lábaimon.

Az első ösztönös cselekedetem, hogy összezárjam a lábaim és eltakarjam magamat, de aztán Zach-re pillantok. A tekintetéből üvölt a vágy, a szükség.

Nem érzem magam zavarban, vagy kényelmetlenül. Merésznek és gyönyörűnek érzem magam, és mindez e miatt a térdelő férfi miatt, aki épp azon van, hogy felfaljon engem.

És aztán pontosan ezt teszi. Az arca szilárdan a lábaim közt, én meg csak vonaglok az ágyon, kettészakadva a közt, hogy eltoljam magamtól, vagy még közelebb imádkozzam.

Azt akarom, hogy megálljon, csak azért, hogy aztán újrakezdhesse, így egész életen át folytatódhat.

Nem tart sokáig, míg csak egy remegő zűrzavarrá válok, és gyengéd csókjai ráérőssé vállnak.

A legbüszkébb mosollyal az arcán visszamászik a testemen, majd az éjjeliszekrénybe nyúl, és előhúz egy gumit. Amíg kinyitja, lenyúlok és párszor végigsimítom, élvezve a látványát és érzését a kezemben. Minden mozdulata megáll, alsó ajkát beharapva megdermed fölöttem.

Kinyitja a szemét és a tekintetünk összekapcsolódik.

– Delia?

– Igen?

– Vedd el a kezed!

A szavainak súlya van, vágy csöpög minden egyes hangból. Állom a tekintetét, miközben követem az utasítását. Legördíti az óvszert a szerszámán, és elhelyezkedik a lábaim közt.

Érzem, ahogy nekem feszül a bejáratomnál, így széttárom a lábaim. Ez a meghívó, és tisztában is van vele.

– Szerintem, ez a legjobb harmadik randi, amin valaha is voltam – suttogja, mielőtt belém döf.

Elveszünk egymásban, olyan szinten, hogy nem is tudom, hogy valaha is vissza akarok-e találni magamhoz. Zach bennem mozog, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a mozdulataim passzoljanak az övéhez, hogy megtaláljuk a ritmust kettőnk közt. Nem tökéletes, és még csak a közelében sem járunk annak, hogy szinkronban legyünk, de számunkra működik ez az adok-kapok.

A tekintetünk végig egymásba fonódik, miközben bennem mozog. A dereka köré fonja a lábam, új szöget létrehozva ezzel, amitől csak még többet akarunk.

– Jézus, Delia...

– Tudom, Zach. Tudom.

A szája lecsap az enyémre, én meg beletúrok a hajába, minden létező módon közelebb húzva magamhoz. Elhúzza tőlem a száját, és a vállgödrömbe temeti az arcát, teljes súlyával rám zuhanva. A lökései még precízebbé válnak, ahogy rátalál a pontra, amit eddig keresett.

Egy sornyi átkot motyog a fülembe, miközben együtt kergetjük a csúcsot, megragadva és kutatva minden egyes cseppnyi gyönyört, amit csak el tudunk érni, mielőtt egy kupacnyi, vadul ziháló, összegabalyodott végtaggá hullunk.

A mellkasom olyan, mintha fel akarna robbanni, és a szívem olyan gyorsan ver, hogy úgy érzem magam, mint az egyik olyan mesefigura, ahol látod a körvonalát, ahogy dobog a szíve.

Csak fekszünk ott, próbálva erőt találni ahhoz, hogy ismét funkcionáljunk.

– Szerintem haldoklom.

– Úgy érzem, teljesen kijöttem a formából.

Egyetértően bólint. – Megyek, megszabadulok ettől az izétől. Szükséged van... bármire?

– Fürdőszoba?

A fényes, fekete komód melletti ajtóra mutat. – Egyenesen arra. Én lemegyek a folyosó végén lévőbe.

Felpattan az ágyról, teljes meztelen dicsőségében, egy cseppet sem zavartatja magát, hogy elfedje a testét, és kisétál a szobából. A fürdő felé veszem az irányt, használom a vécét (mivel senki sem akar húgyúti fertőzést), és egy tiszta mosdókendővel, amit a törülközős szekrényben találtam, letisztogatom magam.

Visszacsörtetek a hálóba, ahol Zach-et az ágyon elnyúlva találom, a kezét a feje mögött pihentetve, miközben bámul fel a plafonra.

– Egyáltalán észrevetted ezeket?

Bemászom az ágyba és lefekszem mellé, a fejem a mellkasára teszem. Felpillantok, és meglátom, hogy miről is beszél: két nagy ablak van belevágva a plafonjába. Az éjszakai ég olyan közelinek érződik, mintha ki tudnék nyúlni, és megérinteni a csillagokat.

– Ez gyönyörű.

– Az biztos – feleli. Van valami a hangjában, amitől felé siklik a tekintetem.

Meglepődve látom, hogy meleg tekintettel néz engem.

Nem az éjszakai égboltról beszél; hanem rólam.

Felvigyorgok rá, és kacsintok. – Tudom.

– Na, most kinek nagy az egója? – mondja vihogva.

Puszit nyom a fejem búbjára, majd együtt fekszünk ott a sötétségben, míg az álom bekebelez bennünket.

Úgy egy órával később felébredek, a szám kiszáradva és szörnyen szomjas vagyok.

Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy ne ébresszem fel Zach-et, mikor kimászom az öleléséből. Felhúzom a bugyimat, és áthúzom az pólóját a fejemen, majd halkan kiosonok a szobájából.

Lemegyek a lépcsőn, ráérősen szemrevételezve az otthonát. Gyönyörű fényképek sorjáznak a falán, mindegyik fekete-fehér. Közelebb lépek, hogy elolvashassam az aljára firkantott nevet, de csak annyit tudok kivenni, hogy Elliott.

Bárki is ő, elképesztő!

Lábujjhegen leosonok a lépcsőkön, át a nappalin, és a másik oldalon végül megtalálom a konyhát. Akárcsak a ház többi része, ez is modern és csillogó.

Kinyitom a hűtőt, és elnevetem magam a nagymennyiségű házhoz szállítós doboz és sör láttán, majd felkapok egy üveg vizet. Lassan kortyolgatom, miközben a konyhában és a nappaliban bolyongok, és tüzetesen megvizsgálok minden vicces kütyüjüket, amijük csak van.

Nem tartott sokáig, hogy a ház többi részét is felderítsem. Van még egy fürdőszoba ezen a szinten, két másik szobával egyetemben, amik szerintem vendégszobaként funkcionálnak. Az egyik ajtaját kinyitom, és Marshmallow-t találom bent mély álomba merülve, és tudomásul veszem, hogy Zach nejlonnal és bőséges szalma mennyiséggel látta el a szobát.

Csak a fejem rázom, de meg sem lepődök rajta, hogy Zach egy egész szobát szentelt a kecskének.

Csendben becsukom az ajtót, nem akarom felzavarni Marshmallow-t, és visszamegyek a folyosón. Feltételezem, hogy a másik háló a lakótársához tartozik, így nem akarok oda betolakodni.

A lépcső aljában találok egy félre eső ajtót. Elönt a kíváncsiság, így bekukkantok, csak hogy kiderüljön, hogy a pincébe vezet.

De most, hogy már úgyis kinyitottam az ajtót...

Lemegyek a lépcsőn, és őszintén meglepődöm azon, amit az aljában találok.

Emlékszem, hogy Zach azt mondta, a pincében dolgozik, szóval mikor két kerek fotelt találok a szoba kellős közepén, egy hatalmas monitorral a velük szemben levő falon, ledöbbenek. Van két nagy szekrény is, mindkettő tetején egy-egy egér és alattuk billentyűzet pihen. Egyáltalán nem tűnik irodának.

Odasétálok a hívogató fotelhez és elhelyezkedem benne, körbe forogva, és szemügyre véve a szobát.

Annyira... békés.

Tudom, hogy Zach munkája az applikációk készítése, de mikor azt mondta, appok és pince, nem vártam valami ennyire kifinomultat.

– Jól szórakozol?

Zach hangjára megugrok, megpördítem a széket, és látom, ahogy a lépcső alján, mellkasán keresztbetett karral, az arcán vigyorral áll, a falnak dőlve. Nem fogok hazudni, attól, ahogy csak áll ott, az alvós nadrágjában, póló nélkül, a testem ismét életre pezsdül.

– Ez nem kocka övezet, Zach. Szinte csalódott vagyok. Mountain Dew falakat vártam, Dorito ujjlenyomatokat mindenhol, rengeteg sötét, ijesztő sarkot, és vagy tíz különböző számítógép monitort.

– Mondtam neked, én másfajta kocka vagyok – ellöki magát a faltól, és leül a velem szemközti fotelba. – Akarod látni, hogy min dolgozom?

Bólintok, és figyelem, ahogy felkapja a polcról az egyik billentyűzetet, majd visszasétál a fotelhez. Leül, a monitorra bámul, az ujjai csak úgy száguldanak a billentyűzeten.

– Ez – mondja, mikor valami fényes tölti be a képernyőt –, annak az új appnak a kódja, amiről a parkban meséltem neked.

– A Pozitivitás Kifejezése?

Boldogan vigyorog, amiért emlékszem. – Ja. Egy új találkozó funkció hozzáadásán dolgozom, próbálom könnyebbé tenni a srácoknak, hogy egy biztonságos helyet találhassanak, ahol lóghatnak, meg a barátaikkal találkozzanak.

– Váó, Zach. Ez tényleg nagyszerű!

A tekintete a kijelzőre fókuszál, ahogy megnyom pár gombot, és még több appot hoz fel. Rászánja az időt, hogy mindet elmagyarázza, és látom a büszkeséget a tekintetében. Komolyan veszi a munkáját, és nyilvánvaló, hogy szereti az agyalást és megalkotni az appokat.

Micsoda szégyen, hogy az exe nem volt képes ezt látni, nem látta az örömöt, amit a cég ezen oldala hoz neki.

– Még mindig nem tudom elhinni, hogy te fejlesztetted ki a kedvenc cetlis appomat. Szeretem azt a progit.

Önelégülten mosolyog. – Szívesen.

Az ujjai ismét repülnek a billentyűkön, ahogy kikapcsolja a rendszert.

Megfordulok a fotelban, és Zach-nek fel is tűnik az erre való hajlamom.

– Tetszenek a székek?

– Tetszik? Imádom őket! Baromi kényelmesek. Egész nap képes lennék itt ülni, és nézni, ahogy dolgozol.

– Nézni, ahogy dolgozom? Te nézni akarod, ahogy egész nap a monitorra hunyorgom?

Bólintok. – Ó, Zach! Te nem is tudod, hogy milyen szexi is az. A szemöldököd összevonod, és a legcukibb dolgot csinálod a száddal. Abba meg már bele se menjünk, hogy milyen dögösek az ujjaid, miközben csak úgy száguldanak a billentyűzeten. Mindenfélék jutnak tőle az eszembe.

Felszalad a szemöldöke. – Például mi, Delia?

Vigyorgom, és megint körbefordulok a fotellal. – Mint például, tudod... dolgok.

Mikor visszapördülök, Zach már ott térdel, csak arra várva, hogy elkapja a széket. Megragadja és megállítja, én meg felülök, az orrunk mindössze pár centire van egymástól.

Először csak a bokámat érinti meg, majd lassan felhúzza az ujjait a vádlimon, át a térdeimen, egyenesen fel a combomra. A rajtam lévő póló aljánál megáll.

– Szexi rajtad a pólóm, Delia – megragadja az alját és meghúzza, majd fel is emeli, hogy lássa, mi van alatta, végül a póló alá csúsztatja az ujjait, a bugyim széle alá. A lábaim maguktól szétnyílnak, üdvözölve kutató érintését.

Az anyagot félrehúzva, fent tartja a szemkontaktust, ahogy az ujjhegyével a csiklómon köröz. Be akarom csukni a szemem, hátra akarom vetni a fejem és felnyögni, de nem akarom elmulasztani, ahogy zöld szeme felvillan.

Tudja, hogy mit tesz velem, pontosan tisztában van vele, hogy a lassú, módszeres simogatásával a szakadék szélére taszít. Izzadság kezd gyöngyözni a tarkómon, és érzem, ahogy a nyomás egyre nő bennem, oly kitartóan, hogy a csípőm az ujjaival egy ritmusra kezd mozogni, kétségbeesetten keresve a megkönnyebbülést, amit ajánl.

A másik kezével, a pólómat húzza, arra biztatva, hogy felüljek. Az fotel szélére húz, és mikor már elég közel vagyok hozzá, a szája lecsap az enyémre.

Az ajkamnak feszíti nyelvét, én meg megnyílok számára, miközben az ujjait a bejáratomhoz helyezi, és mozgatja őket bennem.

A szájába nyögök, ő pedig magába nyeli a hangot.

Forgatja bennem az ujjait, miközben a nyelvemmel csatázik. Épp a megfelelő helyen talál meg, én pedig meglovagolom a kezét.

Eltépem tőle a számat, és felkiáltok, ahogy a testem megkönnyebbülten megremeg.

Zach lassan kihúzza belőlem az ujjait, még párszor megsimít, mielőtt teljesen elhúzza őket. Csókot nyom az orrom hegyére, és kielégült mosollyal az arcán visszaül a sarkára.

– Most büszke vagy magadra, mi?

Játékosan megrúgom a mellkasát, de elkapja a bokám, és egy pillanat alatt lehúz a székről maga alá. A vigyora egy cseppet sem változik, ahogy fölöttem tartja magát.

– Nagyon – suttogja, majd ismét megcsókol. – Most pedig irány az ágy, és maradjunk is ott egészen addig, míg már tényleg muszáj kimásznunk onnan. Rendben?

– Rendben!