24. Fejezet

24. fejezet

Fordította: Hannah

LEGNAGYOBB MEGLEPETÉSEMRE, Zach nem jön át hozzám a kecskerablás éjszakáján… vagy az utána következő nap.

Három dolog miatt kezdek aggódni.

Egy, nem törődik azzal, hogy elloptam Marshmallow-t.

Kettő, már nem törődik velem.

Három, a háziúr megtudja, hogy egy lopott háziállatot rejtegetek.

Fogytán a türelmem és a szívem repedezik. Képtelen vagyok fenntartani a látszatot. Zach úgy hiányzik, mint írónak a toll. Mindennap kézbe veszem a telefont, hogy valami érdekes vagy spontán dolgot írjak neki, és mindennap eszembe jut, hogy nem tehetem.

Így helyette, magamnak írok, azt remélve, hogy egy nap majd megmutathatom neki az összes vicces gondolatomat, melyeket nem tudott értékelni, mert nem volt mellettem.

Egy nap…

Nagyot sóhajtok.

- Fejezd be! - panaszkodik Zoe.

- Mit?

- A sóhajtozást. Idegesítő.

- Nem tehetek róla. Aggódó módban vagyok, és ilyenkor sokat sóhajtozom.

- Tudom és idegesítő, szóval hagyd abba. Érte fog jönni. Tudom.

- Csak érte? - harapok az alsó ajkamba.

- És érted is. Van egy olyan érzésem - néz rám Zoe.

Kopogás hallatszik az ajtóból, és olyan gyorsan pattanok fel, hogy majdnem rálépek Marshmallow-ra, aki a lábam előtt fekszik.

Az ajtóhoz rohanok, majd egyenesen vissza.

- Szerinted ő az? - suttogom Zoénak.

- Addig nem tudod meg, míg ki nem nyitod az ajtót.

- Félek.

- Akarod, hogy én nyissam ki?

Megrázom a fejem.

- Nem, nem. Meg tudom csinálni. - Végigsimítok a blúzomon és kifújom a levegőt. - Meg tudom csinálni. Képes vagyok kinyitni az ajtót, köszönni, és elmagyarázni. Meg tudom csinálni.

- Akkor csináld már!

- Shh!

Amilyen nyugodtan csak tudok, odamegyek az ajtóhoz és mosollyal az arcomon kinyitom.

Csalódott vagyok attól, amit ott látok.

 - A francba!

- Üdv hölgyem! Ez a … –nézi meg a számlát - Devlin lakás?

- Igen, de mi nem rendeltünk semmit.

- Már ki van fizetve.

- Oké…

- Már a szállítás is ki volt fizetve, szóval…

Zoéra pillantok.

- Nem én voltam - emeli fel a kezét.

- Írja ott, hogy ki küldte?

A szállító egy pillanatig idegesnek tűnik, mielőtt megrázza a fejét.

- Szóval, azt akarja mondani igen, de bőségesen megfizették, hogy ezt az infót bizalmasan kezelje?

- Ezt nem tudom sem megerősíteni, sem tagadni.

- És ha nem mondja ki?

- Szigorú utasításokat kaptam, hogy semmilyen módon ne adjak ki információkat. Az… adományozó mondta, hogy maradjak erős, mert ön megpróbálja kiudvarolni az információt. - Még idézőjeleket is mutat ujjaival meg minden. Imádom ezt a kölyköt.

- Jól van. Nyertél. Kérem a pizzát.

Amint elmegy, beviszem a pizzát és leteszem a dohányzóasztalra. Leülök a kanapéra, és úgy figyelem, mint egy időzített bombát.

- Nem fog beléd harapni - mondja végül Zoe.

- Tudom, de mi lehet az?

- Pizza.

- Igen, de mit jelent? Zach küldte, ugye?

- Feltételezem igen - vonja meg a vállát Zoe.

- Szóval meg lehet enni?

- Épp most vacsoráztunk!

Homlokomat ráncolva nézek rá.

- Ez pizza. A pizzát nem utasítod vissza – főleg, az ingyen pizzát!

- Jól van, akkor edd meg! Én lefekszem.

Zoe bemegy a szobájába, én meg sem mozdulok, amíg nem hallom, hogy becsukódott az ajtó. Ez egy békeajánlat, vagy egy búcsúajándék? Mi a fenét jelent?

Végül, egy kis idő elteltével, amit úgy éreztem, mintha órák lettek volna, kinyitom… és kitör belőlem a nevetés.

Pepperónikból, művésziesen elrendezve az áll, KEZDŐDHET A JÁTÉK.

 Én meg pontosan tudom, mit akar ezzel mondani Zach. 

***

Várakozva, nézek fel a diszkrét épületre.

Mint amikor legelőször idejöttem, nincs semmi különleges benne. Egyszerű és beleolvad a környezetébe, mint a többi épület az utcában.

Valójában, olyan mintha nem is létezne, mintha a piros ajtó nem vezetne sehova.  

De tudom, hogy ez nem így van.

Tudom, hogy egy varázslatos helyre vezet, ahol elfeledheted minden gondodat, és csak… létezel.

Öt, négy, három, kettő, egy…

A neonszöveg kigyullad és világítani kezd.

Level Up hivatalosan is nyitva áll az éjszakai bulizóknak, és ma este, én is részese leszek annak.

Kiszállok az a kocsiból, és elindulok az épület felé. Izzad a tenyerem, és ahogy máshol is izzadok, nehezen hiszem el, hogy december van.

Kezem az ajtón, de megtorpanok.

Ez az a pillanat, amelyet napok óta várok.

Zach ott lesz, az ajtón túl, és vagy megbocsájt, vagy elfelejt.

Az előbbiben reménykedem, és visszautasítok minden más lehetőséget.

Nagy levegőt veszek, kinyitom az ajtót és belépek a zajba. 

- Üdv a Level Upban! - mondja a pult mögötti, számomra már ismert felszolgáló.

- A szokásos?

Bólintok, és a pultos az italom elkészítésével kezd foglalatoskodni.

Tekintetem a Mr. és Mrs. Pac-Man asztalra esik, ahol legelőször ültünk.

Ott ül Ő, szemei rajtam.

Nem kapok levegőt. Kiszárad a torkom és nyelvem a szájpadlásomhoz tapad.

Mindent összevetve, nem telt el túl sok idő amióta utoljára láttam, de esküszöm, olyan mintha a testem felébredne álmából, ahogy a zöld szemeivel végigpásztáz.

Amikor végre találkozik a tekintetünk, megjelennek a jellegzetes gödröcskéi, és a térdem szinte feladja a szolgálatot.

- Rendelés Deliának!

Elfordítom a tekintetem, elveszem az italom, és fizetek a felszolgálónak.

- Tartsd meg a visszajárót. - Megfordulok, és meglepődök az üres asztalt látva.

Körülnézek a helyiségben, de ő nincs itt. Talán csak álmodtam?

Kudarcot érzek. Magamba roskadok, és könnyek gyűlnek a szemembe.

Haza. Haza kell mennem.

Épp amikor meg akarok fordulni, érzem.

Ő az.

- Játszunk egy csókért.

Bizsergés fut végig a gerincemen, tisztán látható a nyomában keletkezett borzongás.

- Nem hiszem, ez a megfelelő hely arra.

- Nem? És miért nem Delia?

- Mert biztos vagyok benne, ha egyszer megcsókollak, képtelen leszek abbahagyni.

Zach megfogja a könyököm, és megfordít. Olyan közel állunk egymáshoz, hogy hátra kell hajtanom a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

- Szia.

- Szia - válaszolok izgatottan.

- Látom megkaptad az üzenetemet.

- Látom te is megkaptad az enyémet.

- Szeretném visszakapni a kecskémet Delia.

- Szeretnék bocsánatot kérni.

Elenged, és tesz egy lépést hátrafelé.

- Játszunk a válaszokért?

Nem válaszolok szavakkal. Helyette odamegyek a  skee-ball⁽¹⁾ falhoz, és beleteszek két játékra elegendő zsetont. Mindketten elveszünk egy-egy labdát, és elkezdjük az első játékot.

- Sajnálom, hogy nem bíztam benned eléggé - mondom Zach-nek.

- Miből gondoltad, hogy én küldtem a fotót?

- A kijelzőn, a küldő nevénél „Z” állt.

- Értem én, hogy miért akadtál ki ettől, de tudhattad volna, Delia. Soha nem tennék ilyet veled. Soha nem tennék ilyet senkivel.

- Tudom.

Bedobunk még egy labdát. Zach 100 pontot szerzett. Francba.

- Tudod… - Nem tudom, hogy fogalmazzam meg, de el kell mondanom. - Tudod, ki küldte a fotót?

- Rajta vagyunk, megoldódik.

Leteszem a labdát, hogy teljes figyelmet szenteljek rá.

- Mit jelent ez, Zach?

- Azt jelenti, hogy az apámnak úgy kellett leszedjen a testvéremről, mert képtelen voltam elengedni a nyakát. Azt jelenti, hogy befejezte a baseballt ebben az idényben. Azt jelenti, hogy a tesóm hatalmas kibaszott bajban van Delia.

Nem tehetek róla, de sírni kezdek.

Zach a karjaiba zár, és a súly, amelyet eddig magammal cipeltem semmivé válik. Hiányzott ez. Hiányzott a közelsége, az hogy megérinthetem.

Szörnyen érzem magam, hogy ilyesmin ment keresztül a testvérével az egész miatt, és bele sem merek gondolni, hogyan változik meg a kettejük kapcsolata.

- Ki mondta el? - kérdezem könnyek közt.

- Caleb. Kedvelem a srácot. Szívás számára, hogy soha nem foglak elengedni.

- Mindig téged választanálak - nevetek.

- A seggem miatt?

- A segged miatt.

- Sajnálom - suttogja, miközben megpuszilja a fejem búbját.

- Sajnálod? - Kissé elhúzódok és felpillantok rá. - Micsodát?

- Hogy nem töröltem le azonnal a képet. Azt kellett volna tennem. Azt mondtad töröljem, egy másodpercet sem kellett volna várnom. Ez mind az én hibám.

- Nem - mondom határozottan. - Baromira nem. Ez az öcséd hibája.  Ő az, aki gyerekesen viselkedett és szétküldte azt a fényképet rólam. Ez az én hibám, amiért téged vádoltalak, de ez nem a te hibád.

- Ezt nem fogadhatom el - hajtja le a fejét.

- Nos, az nagyon kár. Kénytelen leszel.

- Delia, te nem parancsolhatsz nekem.

- Csak figyelj - emelem meg a szemöldököm kihívásképp.

Zach felnevet, és hihetetlen mennyire csodálatosan hangzik.

- Tudod, hiányoztál - mondja homlokát az enyémhez érintve.

- El sem hiszed mennyire hiányoztál.

- De Delia?

- Igen?

- Meg kell ígérned, hogy ha bármi – úgy értem bármi -  történik, ami miatt aggódsz, hogy becsaptalak, vagy ha amiatt aggódsz, hogy nem az az ember vagyok, akinek gondolsz, el kell mondanod. Ne akadj ki és ne vádaskodj. Beszéld meg velem. Megoldjuk együtt. Ráadásul esély van rá, hogy ismét ilyen dilis leszel.

Kérdeznem sem kell, tudom, Zoe szóáradatára, a kecskerablásnál a figyelemelterelési akcióra gondol.

- Az az átkozott Zoe.

Kuncogva tesz egy lépést felém.

- Mellesleg, még mindig vissza akarom kapni a kecskémet.

- Meglátjuk Zachary.

-De, Delia, megígéred? Megígéred, hogy bízol bennem és megbeszéljük?  Ne zárj ki, és ne tolj el magadtól, mert azt gondolod, igazad van valamiben.

- Egy, nekem mindig igazam van, ez puszta tény. - Zach a fejét csóválja. - Kettő… igen, megígérem. Tudom már mondtam, de annyira, annyira sajnálom, hogy nem beszéltem meg veled… viszont, te hogy éreznéd magad, ha minden idegennek a mobilján, ott lennének kiplakátolva a melleid.

- Remek melleim vannak, szóval nem zavarna túlságosan.

- Segg – mondom a szememet forgatva.

- Az is remek.

- Hagyd abba!

Kinyújtja a kezét és hetek óta először érinti meg a csupasz bőröm, ahogy az ujjaival megsimogatja az arcom. Elakad a lélegzetem és lefagyok. Tekintete komollyá vált, és idegesen figyelek mit fog mondani ezután.

- Tudom, azt mondtad nem kell kimondanom, de muszáj. Sajnálom, ami veled történt, Delia. Sajnálom, hogy ennyire meggyaláztak, és kibaszottul sajnálom, hogy a testvérem tette ezt. Nem biztos, hogy ezt valaha meg tudom bocsájtani neki. A szüleim azzal fenyegetik, hogy kiíratják az iskolából. Kész katasztrófa volt ez a néhány nap.

- Azt hiszem, ettől rosszabbul éreztem magam.

- Ne, ne érezd! Az ő hibája, hogy ez történik vele, nem a tied.

- Köszönöm Zach, és kérlek, köszönd meg a Titanicos⁽²⁾ szüleidnek is a nevemben.

- Ez lesz a nevük ezután? – kérdezi vigyorogva.

- Mi másnak nevezném őket?

- El sem tudnám képzelni, hogy akár csak félig normálisat találsz ki.

- Ezt most vegyem sértésnek?

Közelebb húz magához, és a derekam köré fonja karjait.

- Egy cseppet sem. Említettem már, hogy hiányoztál?

- Nem ellenzem, ha többször mondod.

Még közelebb húz magához, ajkai néhány centiméterre az enyémtől.

- Hiányoztál Delia.

- Mondd még egyszer! - sóhajtom.

- Hiá… -

Ajkaira tapadok és pontosan megmutatom mennyire hiányzott. Csókunk lassú, mégis szenvedélyes. Nyelv nélkül, nem sürgetve. Egyszerű és ugyanakkor forró.

Végre teljesnek érzem magam.

- Tudnálak szeretni egy nap, Zach - suttogom az ajkaira.

- Azt hiszem, számomra már túl késő, Delia.

^{(1)                    skee ball: egy korai, ügyességi játék, ahol a golyót felfelé kell gurítani a pályán, hogy a pálya magasabban lévő végén minél nagyobb pontértékű körbe érkezzen.}

(2)  ^{A Titanic című film 2 főszereplője: ROSE DeWitt Bukater, illetve JACK Dawson (ahogy Zack szüleit is hívják.}